// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ők viszik Erdélyt a Holdra – lezárult a szavazás

// HIRDETÉS

Bartók Béla, Erőss Zsolt, Mátyás király: az ő neveik bizonyosan ott lesznek a Téridő plaketten. A Főtér és a Puli közös küldetésének - legalábbis az első szakasznak - vége. Mutatjuk az eredményt!

A kocka el van vetve: vasárnap este lezártuk az Erdély holdbázis szavazógépeit. Vagyis eldőlt, mely erdélyi értékek, személyiségek, intézmények nevei lesznek azon az időkapszulán – a Téridő plaketten –, amely reményeink szerint hasznos teherként kerül fel egy, az égi kísérőnket valamikor az év vége felé megcélzó amerikai űrhajóra.

A projektet bő egy hónapja indítottuk el egy magyarországi űrkutatási magáncéggel, a nemrég NASA-díjat is nyert Puli Space Technologiesszel együttműködésben. A Pulinak nem ez az egyetlen projektje: a magyarság emlékezetét megőrizni kívánó Téridő plakettjén – amelynek egyik példányát a hallstatti sóbányában helyeznék el, a másikat pedig elküldenék a Holdra – Erdély értékei mellett helyet kapnának az Aranycsapatról, Weöres Sándor költőről és Kulin György csillagászról készült szócikkek (ún. holdjegyzetek) is, amelyeket egy különleges lézergravírozási technikával vinnének fel a plakettre. Mindezen értékek megörökítésének támogatására a Puli közösségi finanszírozási kampányt indított.

A FŐTÉR ÉS A PULI KÖZÖS PROJEKTJÉRŐL ÉS A SZAVAZÁS MIKÉNTJÉRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT.

Mi, a Főtér szerkesztőségében úgy gondoltuk, hogy nem állíthatunk össze egy olyan listát, amely a történelmi Erdély, Partium és Bánság legfontosabb értékeit tartalmazza, olvasóink megkérdezése nélkül. Ezért egy kilenc kategóriára lebontott, száz tételből álló listát bocsátottunk szavazásra, amelyből – a lehetőségek függvényében – a legnépszerűbbnek bizonyuló 15-25 tétel kerül fel az időkapszulára.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a lista nem volt, mert nem lehetett teljes, hogy számos olyan név hiányzott róla, amelynek helye lenne egy összerdélyi magyar értéktárban – de ez is csak az erdélyi kultúra és történelem, az itteni irodalmi, művészeti, tudományos, sportéleti, néprajzi, vallási hagyományok gazdagságát bizonyítja.

A szavazás végeredménye pedig, meggyőződésünk szerint, egy olyan Erdély-képet rajzol meg, amely reprezentatívnak mondható. Voltak ezen a listán olyan személyiségek, intézmények, hagyományok, amelyeknek a jó „helyezését” borítékolni mertük volna – de akadnak meglepetések is, főleg a szavazatarányt illetően. Hogy egyetlen példát mondjunk: az, hogy Bartók Béla, aki Kárpát-medencei népzenegyűjtő munkássága mellett a modern európai zeneművészet egyik óriásának számít, egyértelmű fölénnyel végzett az első helyen, arra enged utalni, hogy az erdélyi (partiumi, bánsági) magyarok önképe talán nem áll olyan messze a művelt nagyvilág Erdély-képétől.

Annyi részrehajlás még talán belefér, hogy elmondjuk: a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport dobogós helyét, bár egyáltalán nem ért meglepetésként, külön örömmel fogadtuk – hiszen nem véletlenül választottuk az igazságos király szoborképét annak idején a Főtér logójául...

A kilenc kategóriában összesítve 23 111 szavazat érkezett, a részeredmények megtekinthetőek a szavazógép oldalán. Köszönjük mindenkinek, aki szavazatával, megosztásával vagy egyéb módon hozzájárult ahhoz, hogy Erdélynek ilyen módon is méltó emléket állíthassunk – immár nemcsak itt, a Földön, hanem a világűrben, egy másik égitesten is. A Téridő plakett sorsáról, az Erdély-projekt utóéletéről természetesen tájékoztatjuk majd olvasóinkat.

Egy biztos: ezután kicsit másként nézünk majd az égre.

A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE (A LISTA ELSŐ 25 HELYEZETTJE):

Bartók Béla 934

Erőss Zsolt 710

Mátyás-szoborcsoport 647

Bolyai Farkas és Bolyai János 595

Nagybányai festőiskola 571

Székelykapu 512

Szent Anna-tó 500

Csíksomlyói búcsú 495

Bethlen Gábor 492

Kőrösi Csoma Sándor 477

Bölöni László 456

Rovásírás 445

Arany János 420

Erdélyi Kárpát Egyesület 419

Kós Károly 418

Ady Endre 410

Benedek Elek 408

Vajdahunyadi vár 398

Szervátiusz Jenő 380

Szabó Katalin 379

Barabás Miklós 376

Kürtős kalács 375

Gábor Áron 365

Székely hadosztály 365

Tordai országgyűlés 363

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro