A román diplomácia ízekre szedte a kisebbségi jogokat továbbra sem szavatoló jogszabályt.
Az utóbbi években megszokhattuk, hogy a magyar kormányon kívül nem sokan tartották számon az ukrán kormány által az országban élő nemzeti kisebbségekkel szemben indított jogszűkítő hadjáratot, az anyanyelv-használatot és az anyanyelvi oktatást gyakorlatilag ellehetetlenítő törvényeket.
A román kormányt sokan megvádolták azzal, hogy lemondott az ukrajnai, mintegy 350 ezres román közösségről, mert néhány halvány, diplomatikus hangvételű megjegyzésen kívül nem sokat tett annak érdekében, hogy az elfogadhatatlan kisebbségellenes gyakorlat megszűnjön Ukrajnában.
Mindez azonban eddig tartott: az új ukrán kisebbségi törvény kapcsán – amelyet múlt héten fogadtak el Kijevben, és amely az ukrajnai magyar szervezetek szerint semmi javulást nem hoz, de román elemzők is bírálták –
A csütörtök esti kommüniké ugyan a megszokott diplomáciai nyelvezetet használja, azonban a benne megfogalmazott kifogások olyanok, mintha nem is Bukarestben, hanem Budapesten fogalmazták volna.
Eszerint sajnálatosnak tartják, hogy az ukrán parlament a Velencei Bizottsággal való konzultáció nélkül fogadta el a nemzeti kisebbségekről szóló új törvényt, pedig ez minden bizonnyal hozzájárult volna ahhoz, hogy átfogó és az erre a területre vonatkozó európai jogi normák tekintetében világos szöveg szülessen.
A külügy azt is sajnálatosnak tartja, hogy a jogszabály elfogadása előtt nem egyeztettek az ukrajnai román közösség képviselőivel, ahogyan azt a román fél kérte.
A minisztérium ugyanakkor felszólítja az ukrán hatóságokat, hogy legalább ebben a szakaszban konzultáljanak a Velencei Bizottsággal, és maradéktalanul hajtsák végre annak ajánlásait.
Bukarest azt is kifogásolja, hogy a törvény nem javítja ki azokat jogszűkítéseket, amelyeket a Velencei Bizottság és a román fél is kifogásolt az oktatási és nyelvtörvényben,
félreértelmezhető nyelvezetet használ a kisebbségi jogok érvényesítését ellenőrző állami hatóságok és kisebbségi szervezetek kompetenciáit illetően.
Ráadásul a kisebbségi törvény nem elég egyértelmű a közigazgatási nyelvhasználatot illetően, illetve semmilyen előírást nem tartalmaz a bírósági anyanyelvhasználat tekintetében. Bukarest szerint a törvény további hiányossága, hogy nem tisztázza sem a többnyelvű feliratozásnak, sem a nemzeti kisebbségi szervezetek finanszírozásának kérdését.
Mindez már csak azért is meglepő, mert Bukarest olyan dolgokat kér számon Ukrajnán, amelyeket a román hatóságok sem rendeztek megnyugtatóan.
A közlemény – a határon túli románok miatti jogos aggodalom mellett – vélhetően nem független attól, hogy egy friss felmérés szerint a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége decemberben nőtt, míg a kormánypártoké csökkent.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.