Már javában tartott a blogkorszak, amikor Simon Attila 2009 decemberében létrehozta a Könyvesház című egyszemélyes könyvesblogot, ami két hónappal később az olvasoterem.com webcímre költözött, és rövid időn belül blogzine-ná alakult át. Az ötletgazda az első pillanattól többet akart egyszerű blognál. Nemcsak az általa elolvasott könyvekről írt recenziókat, hanem hírek, portrék, előzetesek is megjelentek az oldalon.
„Az eredeti elképzelés az volt, hogy olyan felületet hozzak létre, amelyet az olvasóközönség, a könyveket, az irodalmat szerető emberek látogatnak, de nem egymással építenek kapcsolatokat, hanem a könyvekkel”
– mondja Attila.
Úgy képzelte el, hogy az egyes felhasználók olyan hálót építenek, ahol a felhasználó több tucat vagy több száz könyvhöz kapcsolódik, és ezek a kapcsolatok arról mesélnek, hogy milyen az ő viszonya az egyes könyvekhez. Az egyiket szerette, a másikat nem, az egyik megvan a polcán, a másikat eladná vagy elcserélné, a harmadikat szívesen megvásárolná, erről ez a véleménye, arról meg amaz. Ma már több ilyen oldal létezik, még magyar nyelven is, de 2009-ben ez gyerekcipőben járt. Idővel rájött, hogy ez akkora volumenű projekt, ami hobbi szinten és jelentős anyagi befektetés nélkül kivitelezhetetlen, így maradt a blogzine-nál.
A cél némiképp módosult, és azóta változatlan: minél több embernek megmutatni, hogy szerinte, szerintük egy-egy könyv miért jó, miért érdemes elolvasni.
Röviddel a kezdetek után egy kis csapatot toborzott maga köré. Az elején a csapat többi tagjai is írtak a recenziókon kívül más cikkeket, de ez ma már úgy néz ki, hogy az oldalon megjelenő híreket, áttekintőket, beharangozókat, mindenféle színes cikkeket ő írja, a többiek csak és kizárólag recenziókat írnak azokról a könyvekről, amelyeket ők olvasnak. Jelenleg rajta kívül kilenc ember ír könyvismertetőket, többé-kevésbé rendszeresen. Van olyan közöttük, aki havonta akár több könyvről is ír, mások évente csak három-négy könyvet és recenziót vállalnak.
„Örülnék, ha mindenki többet vállalna, de megértem, hogy csak ennyit bírnak. A legtöbben felnőtt emberek, családdal, munkahellyel, és mindazt, amit az olvasoterem.com-on keresztül az olvasás és a könyvek népszerűsítéséért tesznek, önkéntes alapon teszik. A munkájukért, ha nevezhetem a könyvolvasást és a könyvről írt ismertetőt munkának, nem kapnak mást, mint a könyvet, amelyet én biztosítok a számukra. Annak is örülnék, ha nagyobb számú lenne a csapat. Folyamatosan keresem az új csapattagokat, de nagyon nehéz megfelelő embert találni”
– mondja.
Az oldal zéró külső befektetéssel működik, és a bevételi oldalon sincs semmi, hacsak a polcon lassan halmozódó könyveket nem számolja. Ezeknek nagy részét ingyen, sajtópéldányként kapják a kiadóktól, így ha anyagi hasznot kellene keresni az egyenletben, akkor maguk a könyvek a haszon. Hozzáteszi: ezeket egyszer elolvassa, felteszi a polcra, és vége a történetnek. Nem értékesíti a könyveket, és ezzel a többi recenzens is így van.
A honlap fenntartása viszont pénzbe kerül, tehát pusztán az anyagi oldaláról vizsgálva veszteséges az egész már az elejétől, de sosem így tekintett rá.
„Nem megy rá a gatyám, és ennél mélyebben nem gondolkozom rajta, mert akkor esetleg arra jutok, hogy ez egy drága hobbi. Szeretem azt is hinni, hogy ez egyféle misszió: a könyvek és az olvasás szeretetének terjesztése, mégha ilyen szerény körülmények között is.”
Az oldal látogatottságát szerénynek nevezi. Az olvasók közel 80 százaléka magyarországi, azon belül is Budapest vezet toronymagasan, a Google Analytics adatai alapján. Az arány öt éve még magasabb volt, az utóbbi időben valamivel többen olvassák az oldalt Romániából.
A romániai olvasók mindig is a második helyen álltak a számokat és az arányokat tekintve, amit természetesnek nevez, hiszen a magyarországi olvasótábor sokkal szélesebb, és mindig is a magyar ajkú olvasókat akarta megszólítani, attól függetlenül, hogy hol tartózkodnak a nagyvilágban. Van egy lassan, de biztosan gyarapodó követőtáboruk is a Facebookon, ennek összetétele megerősíti a másik statisztikát: a legtöbben Magyarországról, azon belül is Budapestről olvassák az oldalt. A többségük nőnemű, és 25-55 év közötti.
Úgy véli, az írások minősége kimagasló, és itt elsősorban a többiek munkáját dicséri, mivel ma Attila már csak körülbelül a negyedét adja a teljes tartalomnak.
„A legszínvonalasabb írások nem tőlem származnak, és ez így van jól. Az utóbbi egy évtizedben többször is előfordult már, hogy egy-egy kortárs magyar szerző a közösségi médiában reagált egy-egy recenzióra, és ezek mindig pozitív visszajelzések voltak. Adél, az egyik legrégebbi recenzensünk például Vámos Miklóstól kapott dicsérő-köszönő e-mailt, miután az egyik regényéről írt, és arra is volt példa, hogy azt a visszajelzést kaptam, hogy a recenzens olyan dolgokat is felfedezett a műben, amelyet addig senki más nem”.
Úgy véli, a kiadók összességében meg vannak elégedve az együttműködéssel, és a legtöbben még a mostaninál is több könyvből adnának sajtópéldányt, de néha vissza kell utasítania a felajánlásokat, mert nincs kapacitásuk rá. Folyamatosan emberhiányban szenved a csapat.
Az elmúlt 14 évben 78 különböző kiadóval dolgoztak, ezek egy-két kivétellel mind a legnagyobb magyarországi kiadók. Az elmúlt két évben 35 kiadótól kaptak könyveket. Némelyik kiadóval csupán pár kötetre korlátozódott az együttműködés az elmúlt bő évtizedben, mert kevés kiadványt adnak ki, vagy kevés olyat, ami őket, illetve az olvasótáborukat érdekli. Ennek szellemében ritkán írnak kortárs magyar romantikus regényekről vagy erotikus regényekről, és ezzel az olvasóik is tisztában vannak. Ez az olvasóréteg valószínűleg más helyen tájékozódik az olvasnivalókról.
Az olvasási szokásokról annyit tud mondani, amennyi a statisztikai adatokban megjelenik. Állítólag csökken azok száma, akik rendszeresen olvasnak. Nem végeztek ilyen jellegű felmérést, mert az eredmény nem lenne reprezentatív. Az jelentős munkával járna, és vannak erre szakosodott intézetek, akik ezt elvégzik. Többször is gondolkodott rajta, hozzáértőket is megkérdezett erről, de mindig arra jutottak, hogy nem lenne reprezentatív a saját felmérés eredménye, ezért nem fáradnak vele.
Jelenleg nem tudja mérni, hogy az oldalon olvasható recenziók hatására milyen arányban választanak könyvet maguknak az olvasók. Nem gondolja, hogy összességében egyetlen recenzió alapján döntenek az emberek arról, hogy milyen könyvet vásárolnak vagy olvasnak, szerinte több vélemény elolvasása segít nekik abban, hogy döntést hozzanak.
„Merem remélni, hogy az olvasoterem.com recenzióit többnyire mérvadónak tekintik”.
A kiadóktól kapott visszajelzés is arra enged következtetni, hogy az oldalon közölt anyagok – nemcsak a recenziók, hanem a beharangozó típusú írások is – segítenek abban, hogy nagyobb figyelmet kapjon az adott könyv. Egy jól összeállított, tartalmas cikkre vagy egy jól megírt recenzióra mások is hivatkoznak, többen megosztják a közösségi oldalakon, több emberhez eljut a híre.
A lendületet néha nehéz tartani, hiszen ez, amint már mondta, egy hobbi, nem pénzkeresési lehetőség. Heti negyven órás munkája van, családja, néha nehezen talál időt az Olvasóteremre is.
„De aztán mindig jönnek az új könyvek, és én szeretném, ha megmutatnánk az olvasóknak, hogy mit miért érdemes olvasni. Hosszú távon vannak persze terveim, de ezeket idő és pénz hiányában folyton tolom magam előtt. A mostaninál több pénzem nem lesz rá, hacsak nem mozdítom el a projektet egy piaci alapú megközelítés felé, de ehhez egyedül kevés vagyok, és ahol apró lépésekkel próbálkoztam, ott falakba ütköztem”
– számol be a útkeresésekről.
Kereste az együttműködési lehetőségeket erdélyi magyar portálokkal, de nem voltak nyitottak a partnerségre. Az volt az elképzelés, hogy az Olvasóterem minőségi tartalmat biztosíthatna, cserében a könyvajánlók több emberhez jutnának el. Ez a koncepció ugyanakkor gasztró-vonalon, receptekkel működőképes. Tervben van valamilyen szintű együttműködési forma felajánlása könyvtáraknak, a kezdet itt sem biztató, mivel az első könyvtár rögtön nemet mondott, de ebben az irányban csak most kezdett el tapogatózni.
Szeretné, ha nemcsak az ő véleményüket találnák meg az olvasók egy adott könyvről, hanem a saját kritikák mellett azt is látnák, hogy mások – könyvkritikusok és átlagos könyvolvasók, láthatóan szétválasztva – milyen véleménnyel vannak a könyvről. De van egy olyan elképzelése is, hogy az egyes könyvajánlók mellett hasonló könyveket ajánlanánk az olvasóknak.
Ugyanezt kiterjesztené filmekre vagy adaptációkra, egy filmes portállal való együttműködés keretein belül, de még nem találta meg azt a filmes profilú oldalt vagy blogot, aki erre nyitott lenne.
Szeretne egy interjúsorozatot műfordítókkal, hogy azokat is reflektorfénybe helyezzék valamennyire, akik olyan fantasztikus munkát végeznek a fordításokkal, és mindig a háttérben maradnak
– vázolja a jövőre vonatkozó elképzeléseket.
Ezek a tervek a mostaninál több munkát igényelnek, némelyeket anyagi ráfordítás nélkül nem is lehet megvalósítani, de bízik abban, hogy a későbbiekben lesz rá ideje és lehetősége.
Az olvasás és a papír alapú könyvek jövőjére vonatkozó kérdésünkre úgy válaszol, hogy optimista ebben a tekintetben. A magyarországi Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait idézi, amelyek szerint egyre több könyv jelenik meg évente magyarul, igaz, a példányszám csökken, és inkább utánnyomnak a kiadók, ha van rá igény.
„A magyar könyvpiac közép-kelet-európai mércével valószínűleg elég méretes. Így történhet meg, hogy évente több olyan cím is van, ami a nemzetközi megjelenéssel egyidőben vagy alig pár héttel később jön ki magyarul. Szlovén ismerőseimtől tudom, hogy ilyen tekintetben irigylésre méltó helyzetben vagyunk. Ráadásul a fordítások minősége is nagyon jó, sőt, időnként zseniális. Ezek mind biztató jelek, én nem hiszem, hogy aggódnunk kellene a könyvek jövője miatt. Hogy a fiatalok körében mennyire népszerű ma az olvasás? Két gyerekem van, ők majdnem napi rendszerességgel olvasnak. Valószínűleg az is közrejátszik, hogy itthon ezt látják. Nekünk, felnőtteknek a feladatunk, hogy ilyen értelemben is példát mutassunk nekik, és akkor nem lesz gond”.
You must be logged in to post a comment.