// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

Nem egy rossz üzlet válság idején: közel félmilliárd eurót kaszál az állam az 5G-s licencekkel

// HIRDETÉS

Egyelőre a három legnagyobb romániai távközlési cég osztozik a frekcenciakereteken.

A Román Távközlési Hatóság (ANCOM) kedden közzé tette az 5G-képes frekvenciatartomány elosztására kiírt pályázat eredményeit, mely egy régóta elhúzódó eljárás végét jelenti: szinte a teljes frekcenviakereten a három legnagyobb romániai telekom cég osztozhat. Az Orange 264, 4 millió eurót, a Vodafone 122,5 millió eurót, míg az RCS&RDS 45,5 millió eurót perkálhat cserébe, így az állam 432,6 millió euróval marad.

Meghatározták a kifizetések ütemtervét is, eszerint az első részletet (109 millió eurót) idén decemberben zsebelheti be az állam, az utolsó részletet (80 millió euró) 2028-ig kell kifizessék a távközlési cégek.

Az ANCOM vezetői elégedetten nyilatkoztak a tender eredményeiről, mondván, a jelenlegi bizonytalan gazdasági és geopolitikai helyzetben az érdeklődés felülmúlta az előzetes várakozásaikat. Újdonságnak számít, hogy a kormány a kifizetések ütemtervét is előkészítette.

Amúgy szinte a teljes spektrumot felosztották, legfeljebb még egy negyedik piaci szereplő fér bele a keretbe, de csak hárman jelentkeztek a kiírásra. A negyedik lehetséges szolgáltató a Telekom Romania Mobile, mely mögött német ( Deutsche Telekom) és görög (OTE) befektetők állnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.