Nem csúszik a nyugdíjak kézbesítése – nyugtatgat mindenkit a munkaügyi miniszter

A Román Posta ijesztette meg a nyugdíjasokat, de a tárcavezető közbelépett.

Hirdetés

Kisebb felháborodást okozott a nyugdíjasok körében a Román Posta, amely a napokban bejelentette, hogy bürokratikus okok miatt a megszokotthoz képest két napot csúszik a nyugdíjak kézbesítése.

Az ügyben Marius Budăi munkaügyi miniszternek kellett közbelépnie, és azt ígéri, végül minden rendben lesz.

A posta arra hivatkozva jelentette be, hogy január 15-e helyett 17-éig csúszik a nyugdíjak kézbesítése, hogy

nem lehet decemberben átutalni a januári nyugdíjakat.

A nyugdíjpénztár ugyan rendszerint a következő hónap első munkanapja előtt három nappal utalja át a postának a nyugdíjra szánt összeg első részletét, de mivel jövő évre új költségvetés vonatkozik, az utalás a hivatalos előírások szerint csak 2022 első napjaiban történhet meg.

Az ezt követő eljárás – a készpénz kiosztása a postásoknak – mintegy három napot vesz igénybe, így aztán a posta szerint arra kell készülni, hogy késik a nyugdíj.

Az emiatti felháborodás azonban arra késztette Marius Budăi munkaügyi minisztert, hogy közbelépjen.

Hirdetés

Kedden este tudatta, hogy

felhívta a posta vezérigazgató-helyettesét,

akit szívélyes beszélgetésük során felszólított arra, hogy ne totojázzanak sokat, és a későbbi utalás ellenére is tegyenek meg mindent azért, hogy a nyugdíjak a szokott időpontig megérkezzenek a címzettekhez.

Vélhetően meggyőző lehetett, mert bejegyzését azzal zárta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a nyugdíjasoknak egyetlen nappal se kelljen tovább várakozniuk illetményükre a megszokottnál.

Hirdetés