Tizennégy kilogramm pszichoaktív anyagot és mintegy 1800 darab Ecstasy-tablettát foglaltak le a kolozsvári DIICOT ügyészei. A kábítószert az Untoldon tervezték értékesíteni. Fegyverrel fenyegettek meg egy izraeli állampolgárt egy bukaresti étteremben.
A kültéri választási reklámok 2015-ös betiltása óta egész jól elvoltunk a köztereken a mindenféle politikai üzenetek nélkül, mígnem idén tavasszal gombamódra nőttek ki a földből azok az óriásplakátok, amelyeken Nicolae Ciucă Egy katona a haza szolgálatában című könyvét reklámozza a PNL.
A Snoop oknyomozó portál kiderítette, hogy három hónap alatt összesen kétmillió euróba került a plakátkampány, amelyeket a PNL állami költségvetési forrásokból finanszíroz, és ez az összeg és novemberig négymillió euróra emelkedik.
Ez igen, csettinthetnénk, és csettintünk is, hisz a 400 óriásplakát 510 ezer eurót emészt fel havonta, míg az óriásplakátok legyártásáért és felszereléséért további 450 ezer eurót fizettek ki a kampány elején.
Rareș Bogdan, a PNL első alelnöke szerint semmi összeférhetetlenség nincs abban, hogy egy könyv népszerűsítését közpénzből finanszírozzák. A romániai közélet ügyeletes Móka Mikije ez alkalommal is hozta a tenyérbemászó formáját és azt válaszolta az erre vonatkozó újságírói kérdésre, hogy örül, mert a románok el fogják olvasni a könyvet.
- rázta a pofonfát a politikus.
Úgy vélte, Nicolae Ciucă könyve fontos politikai könyv lesz, olyan vezetők könyveinek stílusában, mint Angela Merkel volt német kancellár, vagy Barack Obama volt amerikai elnök.
- harangozta be az opuszt Rareș Bogdan a maga tenyérbemászó stílusában.
A kérdésben Marcel Ciolacu miniszterelnök is megszólalt, aki annak a szent és csípős meggyőződésének adott hangot, hogy a koalíciós partnerének könyve bestseller lesz, különösen, hogy milyen marketinggépezet van mögötte. Alig várjuk, hogy bemutassák a művet, az elsők között fogjuk elolvasni.
Az Untold Fesztiválon készült nagyot akasztani az a három személy, akinek a kolozsvári DIICOT ügyészei tettek keresztbe, amikor őrizetbe vették őket kábítószerkereskedelem, valamint jogosítvány nélküli járművezetés és befolyás vásárlása miatt.
A lebukáskor egy autó két pótkerekébe rejtve jelentős mennyiségű tiltott anyagot találtak. Egész pontosan 14 kilogramm 2-MMC nevű pszichoaktív anyagot, és 1780 darab Ecstasy-tablettát foglaltak le az ügyészek, egy nem halálos fegyvert, valamint némi készpénzt lejben és euróban.
Az ügyészek szerint a kábítószert azzal a szándékkal vásárolták, hogy az Untold fesztiválon értékesítsék, és az egyik őrizetbe vett személy korábban már érintett volt több mint 500 gramm 2-MMC pszichoaktív anyag kezelésében és értékesítésében.
A kolozsvári törvényszék elrendelte a három férfi előzetes letartóztatását.
Pisztollyal fenyegette meg egy bukaresti étterem izraeli alkalmazottját egy férfi, miközben rasszista káromkodásokkal sértegette. A fővárosi rendőrség nyomozást indított az ügyben, a 24 órára letartóztatott elkövetőt pedig hatvan napra bírósági felügyeletet alá helyezték.
A nyomozás során két airsoft pisztolyt is lefoglaltak az I. kerület rendőrei.
A gyanúsított ellen fenyegetés, fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelképek terjesztése, árusítása és készítése, valamint a béke és az emberiség elleni bűncselekmények elkövetéséért felelős személyek kultuszának népszerűsítése, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt folyik nyomozás.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.