Napokig fertőzötten dolgozott egy mentős, mert rossz teszteredményt közöltek vele

Összekavarták az eredményeket a laborban: az orvos koronavírus-tesztje pozitív lett, de neki pont az ellenkezőjét mondták.

Hirdetés

Kivizsgálást rendelt el a Brassó megyei közegészségügyi hatóságnál az egészségügyi minisztérium, miután kiderült, hogy egy koronavírusos mentős napokig betegen dolgozott, mert félretájékoztatták a teszteredményről.

Az illetékes egészen pontosan azt közölte az orvossal, hogy negatív lett a tesztje, aki így megnyugtató hír tudatában három napig mentőzgetett, hétvégi ügyeletet is vállalt, s még egy beltéri újraélesztésben is részt vett.

Aztán persze kiderült, hogy valamit összekavartak a laborban, és a teszt mégis pozitív lett. A helyzetet még az is nehezíti, hogy ezt követően a férfi lazán hazatért a családjához, még a szüleit is meglátogatta, bejárt több kórházba, nem beszélve arról, hogy több kollégájával is kapcsolatba került.

Annyi már kiderült, hogy két orvost már leteszteltek emiatt, mindkettőnek negatív lett a tesztje. Legalábbis ezt közölték velük…

Hirdetés