Bihar és Szilágy megye határán, valamint Szeben megyében is úgy néz ki, hogy a végén még elkészül a sztráda.
Miután már jó másfél évtizede ahhoz szokhattunk hozzá, hogy az autópálya az a műfaj, ami Erdélyben nem épül, vagy ha igen, akkor csak lassan és kevés, most úgy tűnik, hogy valami mégiscsak megmozdult.
Amellett, hogy az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Kolozs és Szilágy megye közötti szakasza már hónapok óta pozitív példának számít, most a leendő sztráda egy másik helyszínén is elkezdődhet az építkezés.
A Bihar megyei Berettyószéplak és a Szilágy megyei Szilágynagyfalu közötti, 13 kilométeres szakaszról van szó, amelyen eddig még egyetlen kapavágást sem ejtettek.
Most viszont a szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást megnyerő török kivitelező, a dallamos nevű Nurol Insaat Ticaret bedobta magát: felvonultatta a helyszínen a munkagépeket, amelyek hamarosan elkezdik az újabb gyorsforgalmi útszakasz építési munkálatait.
https://
A cég által készített videón a háttérben jól látható a berettyószéplaki vízgyűjtőn átívelő híd is – mint ismeretes, az 1,7 kilométeres műtárgy arról hírhedt, hogy az eredeti kivitelező, az amerikai Bechtel elkezdte építeni, majd jól félbehagyta, amikor úgy értékelte, hogy a munka többe kerül a tervezettnél, a román kormány viszont nem fizetett.
(Mint ismert, a Bechtel Románia NATO-csatlakozásának amerikai jóváhagyásáért cserében kapta meg az egész, 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésének jogát, pályázat nélkül, Nagyváradtól Brassóig, de csak a Kolozsvár melletti 52 kilométeres szakaszt építette meg. Persze a bukaresti politikai elitnek így is megérte, de mi itt közlekedési szempontból azóta is szívunk).
Török barátaink viszont a jelek szerint komolyan gondolják az építkezést – legalábbis egyelőre.
A 13 kilométeres szakasz megépítése 384 millió lejbe kerül, lesz rajta számos híd és felüljáró, valamint pihenő is, és másfél év múlva el kell készülnie.
Reméljük, sikerül tartani a határidőt.
Mindeközben Erdély túlsó végében, Nagyszeben és Bojca között vadul épül a Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Piteşti sztráda ugyancsak 13 kilométeres szakasza.
A 2023-ban átadandó szakasz már 39 százalékban elkészült, az osztrák kivitelező, a PORR keményen dolgozik, jelenleg mintegy száz munkatárssal, de azt is tervezik, hogy a nyári időszakban éjszakai váltást is munkába állítanak, hogy minél gyorsabban haladjon a projekt.
Ha minden jól megy, a végén még tényleg lesznek autópályák is Erdélyben.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.