// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Na, vajon milyen maszkban pózolt egy miniszter közvetlenül a textilmaszkok betiltása után?

// HIRDETÉS

Segítünk: nem orvosi és nem is FFP2-es.

Szombaton léptek hatályba a koronavírus ötödik hulláma miatt bevezetett újabb szigorítások, amelyek egyik legfontosabb eleme, hogy ismét kötelező az utcán is a maszkviselés, azonban már nem mindegy, milyen maszkot hordanak az emberek.

A textilmaszkokat ugyanis arra hivatkozva, hogy nem védenek hatékonyan, betiltották, és csakis az orvosi vagy az FFP2-es maszkokat engedélyezik.

Lucian Bode belügyminiszter nagy szigorúan be is jelentette, hogy akit azon kapnak a hatóságok az ellenőrzések során, hogy textilmaszkban járkál, ugyanúgy 500-tól 2500 lejig terjedő bírsággal sújtható, mint aki nem, vagy nem megfelelően viseli a maszkot.

A jelek szerint azonban ezt még a saját kormánybeli kollégái számára sem nyomatékosította kellő mértékben.

Történt ugyanis, hogy Vasile Dîncu védelmi miniszter vasárnap Konstancára utazott, hogy részt vegyen az ünnepségen, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy befejezte küldetését a Constantin Bălescu altengernagyról elnevezett aknatelepítő hajó, amely a Földközi-tengeren vett részt az Európai Unió EUNAVFOR MED IRINI nevű műveletében, amely a Líbia elleni fegyverembargó betartatását célozza.

Ha pedig már ott volt, akkor mélységes hazafiságáról is tanúbizonyságot kívánt tenni: fekete maszkot viselt, rajta a román nemzeti színekkel.

És a felvételek tanúsága szerint határozottan úgy tűnik, hogy textilmaszkról van szó.

Mindez pontosan egy nappal azt követően történt, hogy betiltották a textilmaszkokat.

Az esettel szembesítették Alexandru Rafila egészségügyi minisztert is, aki egy vasárnap esti televíziós műsorban elmondta, a textilmaszkok viselését azért tiltották be, mert igazából már korábban sem voltak valami hatékonyak, a korábbiaknál sokkal fertőzőbb omikron variáns ellen pedig jóformán semmit sem érnek.

Ezt követően megmutatták neki a Dîncuról készült felvételt, Rafilának pedig kénytelen-kelletlen el kellett ismernie, hogy miniszter- és párttársa a jelek szerint

valóban olyan maszkot viselt, amely már nem engedélyezett.

Ez esetben pedig igencsak kitette magát annak a veszélynek, hogy megfertőződjön, vagy hogy ő maga adja tovább másoknak a vírust.

Kíváncsian várjuk, utólag megkínálják-e a hatóságok egy kis bírsággal.

A kormánytagok számára már korábban is nehezen leküzdhető kihívást jelentett a szakszerű maszkviselés: Ludovic Orban volt miniszterelnök a parlament épületében, zárt térben vette le, hogy dohányozhasson egy kicsit, de Raluca Turcan munkaügyi miniszter sem viselt maszkot egy nyilvános eseményen, amikor kötelező lett volna. Mint ahogy Klaus Iohannis államfőt is bepanaszolták, amiért a Nemzeti Liberális Párt kongresszusán elfelejtett maszkot viselni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro