Mi adózunk a legtöbbet az EU-ban, saját nagybátyja ölt meg egy 8 éves kislányt – szombati hírmix

A hegyimentőknek pedig már pénteken is elég sok dolguk akadt, de egy embert már nem tudtak megmenteni.

Hirdetés

Mi adózunk a legtöbbet az egész EU-ban

Az Európai Unió tagországai közül a Románia szedi be a legtöbb adót a minimálbér után, a dolgozók pénzének közel felét, 40,85%-kát söprik be az államkasszába. Más, a térségünkben lévő országok jóval kisebb kanállal fölözik le az állampolgárok amúgy sem túl magas jövedelmét: Szlovákiában például 17,88, Bulgáriában 22,4, Lengyelországban 29,29, Magyarországon pedig 33,5% a minimálbérre kivetett adó. De még a jóval nyugatabbra lévő, életszínvonal tekintetében is jobban álló Írországban is mindössze 24,07%-kot vesz el az állam a dolgozóktól. Július 1-jétől különben 400 lejjel növelik meg a minimálbért Romániában, de ekkora adókulcs mellett ebből a szegény dolgozók csak 242 lejt kapnak majd meg, ami a jelenlegi infláció mellett nem ér túl sokat.

Egy ember meghalt kirándulás közben, többeknek pedig segítettek a hegyimentők

Az Országos Hegyimentő-szolgálat szombati közlése szerint csak az elmúlt 24 órában 8 segélykérés érkezett be a Kolozs, Maros, Hargita, Krassó-Szörény, Brassó és Beszterce-Naszód megyei részlegükhöz.

A hegyimentők 6 bajba jutott személyt hoztak le a hegyekből, közülük ötöt kórházba kellett szállítani. Egy személy azonban életét vesztette, mire a szakemberek a segítségére tudtak sietni. Legyenek óvatosak a hétvégi kirándulásokon!

Megerőszakoltak és megöltek egy 8 éves kislányt Botoșani megyében

Több mint száz rendőr, csendőr és határrendész, valamint egy hatósági helikopter indult annak a 32 éves Botoșani megyei férfinak a keresésére, aki a gyanú szerint megerőszakolt, majd megölt egy 8 éves kislányt. A kislány még péntek este indult el egy közelben lakó rokonához, ám soha nm ért oda. A tetemét szombat hajnalban fedezték fel egy akácerdőben. A gyanúsítottat nem sokkal később saját otthona közelében fogták el. A rendőrségi szóvivő szerint figyelmeztető lövésekkel kellett megállítani, mert a rendőröket megpillantva azonnal menekülni kezdett. Egyes információk szerint a gyanúsított a kislány nagybátyja.

Hirdetés