// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Megfertőzte a korrupció vírusa a volt egészségügyi minisztert, ezért „karanténba” helyezték (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

A DNA szerint a Dăncilă-kabinet bukása után azonnal elkezdte a gyűjtögetést Sorina Pintea.

A DNA ügyészei 24 órára őrizetbe vették és Bukarestbe szállították a kenőpénz elfogadásával megvádolt Sorina Pinteát, a Dăncilă-kabinet egészségügyi miniszterét.

FRISSÍTÉS: A nyomozó hatóság szombaton közölte, hogy Sorina Pintea 30 előzetes letartóztatását kezdeményezte, amit a bukaresti törvényszék jóvá is hagyott. A volt egészségügyi miniszter ellen vesztegetés elfogadása miatt indult büntetőjogi eljárás.

Az ügyről annyit tudunk jelenleg, hogy Pintea a nagybányai sürgősségi kórház vezetőjeként csúszópénzt fogadott el egy új sebészeti részleg megépítésével és felszerelésével kapcsolatos közbeszerzési ügy keretében, konkrétan a szerződés értékének a 7 százalékára tartott igényt.

Időközben az is kiderült, hogy a Hospital Technical Solutions nevű bukaresti cégről van szó, amely egy 2,3 millió lejes szerződést kötött a Constantin Opriș sürgősségi kórházzal, melyet Pintea vezet.

A DNA szerint a volt miniszter első körben 10 ezer eurót tett zsebre 2019 decemberében, tehát Sorina Pintea hazaköltözése után azonnal elkezdte a gyűjtögetést. A második részletnek – 120 ezer lejnek – viszont már nem örülhetett, mert az ügyészek pénteken rajtaütést szerveztek az irodájában.

A korábban a kórházi korrupció megszüntetésével korteskedő exminiszterről itt írtunk korábban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro