// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Másodszor már nem mentették meg: nyomozhat a DNA a korrupcióval gyanúsított volt egészségügyi miniszter ellen

// HIRDETÉS

Floran Bodog mentelmi jogát felfüggesztette a szenátus.

Nehéz hónapok várnak Florian Bodog volt egészségügyi miniszterre, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelenlegi szenátorára: a felsőház szerdán jókora többséggel helyt adott a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kérésének, és megvonta a mentelmi jogát.

Így a korrupcióellenes ügyészek szabadon nyomozhatnak az ellene felmerült vádak – közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés – kapcsán.

A szenátorok 94-24 arányban, egy tartózkodás mellett hagyták jóvá, hogy az ügyészség szabadon vizsgálódhasson az ügyben.

Ezzel elfogyott Bodog szerencséje, ugyanis

nem ez az első alkalom, hogy a DNA kikérte a parlamenttől, először azonban nemet mondtak neki.

Konkrétan az történt, hogy a szenátus jogi bizottsága 2019-ben egyszerűen leszavazta a kérést.

A bizottság akkori elnöke, Robert Cazanciuc szerint nincs ebben semmi különös: Bodog tisztázta magát az ülésen, a kilenc tagú bizottságból öten mellé álltak, ketten tartózkodtak, és csak ketten szavaztak a büntetőeljárás engedélyezése mellett.

Ezen azért nem érdemes csodálkozni, akkoriban ugyanis még masszívan PSD-többségű volt a parlament, így aztán az akkori kormánypárti honatyák nem hagyták, hogy az ügyészek csak úgy össze-vissza vizsgálódjanak egy társuk ellen.

A tavalyi év végén megtartott választások nyomán azonban új összetételű parlament alakult, így most már nem volt akadálya annak, hogy a DNA ismételt kérésére megvonják a mentelmi jogát.

Bodog egyébként a szavazás előtt felszólalva az ártatlanságát hangoztatta,

ugyanakkor nem kérte szenátortársait arra, hogy utasítsák el az ügyészség kérését, mivel állítása szerint nincs rejtegetni valója, és nem fél az igazságszolgáltatástól, sőt bízik benne.

Pedig van aggódni valója bőven, a DNA szerint ugyanis még miniszterként közbenjárt, hogy személyi tanácsosa 12 hónapon keresztül felvehesse fizetését, noha egyetlen alkalommal sem jelent meg a munkahelyén, így persze nem is láthatta el a munkaszerződésében rögzített feladatokat. Bodog 2017 februárja és 2018 januárja között alá is írta a fiktív munkatársnő jelenlétét igazoló jelenléti íveket, aki összesen 77 985 lejt kapott a fiktív szolgáltatásaiért.

Ezért pedig könnyen megtörténhet, hogy Bodogra nem fiktív vádemelés és még kevésbé fiktív ítélet vár.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.