Jelen szöveg a Revista 22 oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Egyes bukaresti intézmények valószínűleg elégedetten fogadták a kisjenői (Chişinău) kormány bukását.

Meglepetést okozott Maia Sandu kormányának november 12-i bukása, amikor a Moldovai Köztársasági Szocialisták Pártja (PSRM) és a Moldovai Demokrata Párt (PDM) képviselői megszavazták a bizalmatlansági indítványt.

Ám ez egy gondosan és ügyesen előkészített művelet volt.

Ahhoz, hogy megértsük, mi történt most Kisjenőben, vissza kell mennünk az időben, egészen az oligarcha Vlad Plahotniuc rezsimjével szembeni Európa-párti ellenzék felbukkanásáig. Bukarest a Külügyminisztériumon (MAE) és a Külügyi Hírszerző Szolgálaton (SIE) keresztül következetesen őt támogatta, így a Szövetség az Európai Integrációért (AIE) koalíción belüli törékeny egyensúly a PDM vezetőjének kedvezően bomlott fel a Domnească-erdő-botrány után, ami Vlad Filat volt kormányfő leváltásához és Iurie Leancă kormány élére történt kinevezéséhez vezetett. Ezt a feltétlen támogatást az egyaránt a Szocialista Internacionáléhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a PDM közötti különleges kapcsolat magyarázza, amely Adrian Năstase kormánya alatt szilárdult meg, amikor Plahotniuc megjelent a közéleti színpadon, ugyanis kinevezték a Petrom Moldova, a Petrom legnagyobb fiókvállalata igazgatójának.

Plahotniuc megjelenése nem volt véletlen,

az igazi reformon soha át nem esett MAE és SIE a PSD politikai ellenőrzése alatt állt és áll.

A Moldovával meglévő kapcsolat feletti ezen politikai ellenőrzést egyetlen pillanatban próbálták meg megszakítani, amikor Andrei Pleşunak, a kinevezést blokkolni próbáló szolgálatok több mint egyéves időhúzása után, sikerült Victor Bârsant Kisjenőbe küldenie Románia nagyköveteként. A Ion Iliescu által aláírt első dokumentumok között, amikor 2001 januárjában visszatért Cotroceni-be, Bârsan visszahívása is szerepelt, akinek a mandátuma még csak alig másfél éve tartott. Azért volt veszélyes, mert egyike azon nagyon kevés embernek, akik hozzáértőnek számítanak a Moldovai Köztársaság ügyében. Bârsan két referenciakönyv szerzője is, az egyik a transzdnyeszteri háborúról, a másik Ilie Ilaşcu peréről (1993-ban és 1994-ben jelentek meg) szól.

A PSD ellenőrzése miatt a MAE/SIE egyetlen másodpercig sem rendelkezett és nem is rendelkezhetett jó kapcsolatokkal az ACUM tömb vezetőivel, Maia Sanduval és Andrei Năstaséval. A Plahotniuchoz kötődő bukaresti kül- és biztonságpolitikai döntéshozók

a román érdekek nem-barátait látták Sanduban és Năstaséban.

Ez magyarázza azt is, hogy a Bukarestből pénzügyileg támogatott sajtó miért támadta folyamatosan e kormányzási hónapok alatt az ACUM tömb vezetőit. És azt is megmagyarázza, hogy Plahotniuc bejegyzései – melyeket ő legfeljebb csak szótagolva tudna elolvasni – miért vesznek át olyan gondolatokat és megfogalmazásokat, melyeket különféle lobbisták vetettek fel Bukarestben (ahol a szövegeit nyilvánvalóan írták). Ez magyarázza, hogy az ACUM kisjenői polgármesterjelöltjének kampányszékháza miért egy szerkesztőség alagsorában működött, miközben a szocialista Ion Ceban Moszkvából érkezett szakértői csapata alig fért el egy szállodában. Miért árasztották el Kisjenőt a Cebanos óriásplakátok, miközben Năstasénak nem volt egy sem. És miért volt az, hogy miközben a tévék csokorban sugározták Ceban választási filmecskéit, Năstase saját maga filmezte a közösségi hálózatokon közzétett bejegyzéseit. Rendkívül hasznos lenne összehasonlítani, mennyi forrással rendelkezett a Bukarestben annyira szeretett Chirtoacă és mennyi állt Năstase rendelkezésére. A nemrég véget ért választásokon

az unionista jelöltek támadásainak célpontja, paradox módon, Năstase volt az ACUM tömbbel,

nem Ceban a szocialistákkal. Talán Plahotniuc egyes unionista csoportosulásokkal fenntartott kapcsolata az oka a Năstaséval, az oligarchiaellenes tábor legelkeseredettebb vezetőjével szembeni fenntartásaiknak. Kisjenő Európa-pártiak általi elvesztése a PSRM őszi offenzíváját vetíti előre.

A nemrég még az oligarcha által vezetett párt demokratái nélkül nehezen lett volna megvalósítható Dodon álma a Maia Sandu által vezetett kormány megbuktatásáról. A szocialistáknak 35 képviselőjük van a 101 fős parlamentben. A demokratáknak 30 mandátumuk van, a kormány minisztereit adó ACUM tömbnek pedig csak 26. Ami frusztráló volt a szocialisták számára, akik a legnagyobb frakcióval rendelkeznek, de egyetlen miniszterük sem volt, holott hatalmon voltak.

Plahotniuc szökése után a volt kormányfő Pavel Filip vette át a PDM vezetését. Filip napirendjén két elsődlegesség szerepelt ezekben a hónapokban: jó eredmények elérése a moldovai helyhatósági választáson és

a Bukaresttel meglévő kapcsolat szorosabbra fűzése.

Filip augusztus 26–27-én, a Moldovai Köztársaság függetlenségének napja alkalmából Bukarestben tartózkodott, mintha a két ország kormányfői augusztus végi találkozóinak a hagyományát folytatná. Filip, egy kisjenői ellenzéki párt vezetője Bukarestben (a bejegyzésben szereplő sorrendben) Traian Băsescuval, Victor Pontával, Călin Popescu-Tăriceanuval (a Szenátus elnökével), Norica Nicolai-jal, Mihai Fiforral (belügyminiszter), Andi Cristeával és Victor Boştinaruval találkozott. Filip azzal vádolta a kisjenői kormányt, hogy eltávolítja Moldovát „attól az európai úttól, amelyen Bukaresttel együtt dolgoztunk” és támogatást kért Romániától, hogy „ne engedjük meg, hogy hazánk letérjen az európai vektorról, amit a jelenlegi kormány (a Maia Sandu által vezetett kabinet) sodor veszélybe”. A moldovai demokraták vezetője október 7–8-án tért vissza Bukarestbe a volt belügyminiszterrel, Alexandru Jizdannal együtt. A PSD regionális fórumán vettek részt és találkoztak Viorica Dăncilă kormányfővel, Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel, Fifor ideiglenes belügyminiszterrel, Ionuţ Vulpescu szenátorral és a PSD Országos Tanácsának elnökével és Boştinaru nemzetközi titkárral. Az üzenet egyértelmű volt: „Moldova Köztársaság a hibrid kormányzás minden egyes napjával egyre távolabbra kerül az Európai Uniótól, egyre távolabbra Romániától.

A jelenlegi koalíció által köztudatba bedobott hamis ígéretek és nyilatkozatok paravánja mögött valójában elveszítjük országunkat.”

Filip más alkalommal is megismételte a Bukarestnek címzett segélykérést: „Számítunk Bukarest támogatására, hogy az európai integráció útján tartsuk országunkat.”

A PDM nem annyira a Bukarestben folytatott megbeszélések, mint főleg a szocialisták és demokraták között augusztusban lezajlott titkos tárgyalások nyomán október 17-én benyújtja az első bizalmatlansági indítványt. Szociális-gazdasági témákról szólt, nem volt benne semmi külföldi vektorokról vagy az orosz fenyegetésről. Sokkal inkább egy Dodonnak szánt jelzés, hogy a demokratapártiak összetartanak majd a szocialistákkal a kormány leváltásában. Amikor a szocialisták bejelentették a saját bizalmatlansági indítványukat, a demokratapártiak a sajátjukat visszavonták és ígéretet tettek a kormány leváltásának támogatására. A bizalmatlansági indítvány PSRM és PDM általi megszavazása egy új koalíció de facto létrehozását is jelzi, még akkor is, ha a kormány a „technokrata” kifejezés mögé bújik.

Kétféleképpen lehet értelmezni a bizalmatlansági indítvány demokratapártiak általi benyújtását:

ehhez a lépéshez megkapták Bukarest támogatását és/vagy a Romániában folytatott tárgyalásokban csalódva és az ügyészség jövőbeni vizsgálatai által képviselt fenyegetettség nyomán csatlakoztak a szocialistákhoz az ACUM-kormány megbuktatásának kalandjában, kifejezve ugyanakkor készségüket arra, hogy az Európa-pártiakkal folytassanak tárgyalásokat egy jövőbeni együttműködésről, ami a PSRM megbuktatásához vezethet. Maia Sandu határozott elutasítással válaszolt a demokratapártiak ezen ajánlatára. Miközben a pészédésedett és soha meg nem reformált kül- és biztonságpolitikai establishment (a MAE és a SIE) nem rendelkezett érzékelhető befolyással az ACUM-ra, egyes bukaresti intézmények valószínűleg elégedetten fogadták a kisjenői kormány bukását. Számukra nem fontos, hogy Maia Sandu Európa-párti, nekik az a fontos, hogy nem egy általuk ellenőrzött Európa-párti. Az sem segített nekik túl sokat, hogy a média dicsérte Maia Sandut és a kisjenői kormány más minisztereit, akiknek az életrajzát összehasonlították a bukaresti miniszterekével.

Hamarosan megtudjuk a címben szereplő kérdésre a választ,

vagyis azt, hogy Bukarest megszilárdította-e befolyását Kisjenőben a Maia Sandu-kormány megbuktatásával. Lehetséges, hogy a PSD megkapta Bukarest beleegyezését az ACUM-kormány leváltásához, ellenkező esetben Dodon szocialistái bekebelezik majd a demokratapártiakat, a Románia által a Moldovai Köztársaságban gondosan létrehozott egész felépítmény pedig eltűnik.

Ha meg akarnak menekülni, a demokratapártiak nem hagyhatják, hogy Dodon szocialistái magukhoz öleljék őket. Túlélésükhöz az ACUM-os Európa-pártiakkal kell majd tárgyalniuk. Egy jelentős (és jelen pillanatban utópikus) politikai projekt lenne közös jelöltet indítani a következő, 2020 tavaszán sorra kerülő elnökválasztáson. Bukarest szerepet játszhatna a PDM és az ACUM közeledésében.