Következetesség: egyes korosztályok mégis viselhetnek textilmaszkot az iskolában

Két héttel az iskolakezdés előtt még mindig az ötletelés zajlik.

Hirdetés

Ahogy azt már megszokhattuk, az egészségügyi és oktatási illetékesek még az utolsó előtti pillanatban sem képesek végleges álláspontra jutni abban, hogyan kezdődjön majd két hét múlva a tanév a koronavírus-járvány árnyékában.

Most éppen annak kapcsán sikerült tovább fokozni a káoszt, hogy korábban bejelentették: betiltják a textilmaszkok használatát az iskolákban, kizárólag orvosi maszkokat viselhet mindenki.

Ehhez képest Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter hétfőn este már azt közölte, hogy egyes évfolyamokon mégiscsak engedélyezik a textilmaszkokat: az elemi osztályokba járó gyerekek használhatnak ilyeneket is.

Az általános iskolai osztályok tanulói és a gimnazisták viszont már tényleg csak orvosi maszkot viselhetnek.

Legalábbis jelen állás szerint, ezen kitétel módosítására is rendelkezésre áll még két hét.

A miniszter szerint nem az a baj, hogy a textilmaszkok ne lennének elég hatékonyak, hanem az, hogy nincs egy egységes szabvány, amelyet a gyártóknak be kell tartaniuk.

Döntés született a testnevélés órákon való maszkviselésről is: 2 ezrelékes fertőzési rátáig nem lesz kötelező.

Jelen állás szerint ez a tornatermi órákra is érvényes, ugyanakkor határozottan azt ajánlják, hogy

ahol ez lehetséges, a szabadban tartsák meg a tornaórákat.

A tárcavezető egyúttal határozottan ajánlja a gyerekek beoltását, mivel a delta variáns megjelenése nyomán egyre több gyerek kerül intenzív osztályra.

Hirdetés

Egyben szomorúnak és aggasztónak nevezte, hogy még mindig magas – nagyjából 40 százalékos – azon pedagógusok aránya, akik nem vették fel az oltást.

Ezért azt javasolta, hogy mintegy nyomásgyakorlásként a szülők kérjék ki az iskoláktól az arra vonatkozó adatokat, hogy mely pedagógusok oltatlanok, az iskolákat pedig arra kérte, hogy népszerűsítsék intenzívebben az oltásokat.

A járvány terjedése nyomán bevezetendő esetleges újabb korlátozások kapcsán megjegyezte: a cél az, hogy minél később kelljen bezárni az iskolákat, sőt ha lehetséges, akkor egyáltalán ne kelljen ezt meglépni.

És ami nem az oktatást érinti, de ugyanolyan fontos: a cél az, hogy a beoltottakat ne keljen büntetni az oltatlanok miatt. így aztán vagy teljesen kiiktatnák az oltottakat érintő korlátozásokat, vagy minimális szintre csökkentenék őket.

Merthogy – mondja Mihăilă – nem gondolják úgy, hogy korlátozni kellene a beoltottakat abban, hogy vendéglőbe, bevásárolni vagy máshova járjanak.

Amiben teljesen igazuk van.

Hirdetés