Fotó: Reuters | Flavio Lo Scalzo

Egyből karanténba helyezik, aki Észak-Olaszország két lezárt régiójából érkezik Romániába (FRISSÍTVE)

Nagy a hatósági készültség Romániában, de sok a félretájékoztatás is. A temesvári reptéren fennakadás volt vasárnap emiatt. Közben diákcsoportok buszoznak haza az érintett tartományokból, de csak otthoni karantént rendeltek el számukra.

Hirdetés

Több mint ötvenezer embert érint, hogy vesztegzár alá helyezték az új koronavírus két észak-olaszországi gócpontjának tartott térséget, Lombardia és Veneto egy részét. Komoly intézkedéseket vezettek be, miután két nap alatt óráról órára emelkedett a fertőzöttek száma ezen a két területen:

száznál több a beteg, ketten meghaltak.

Az olasz fegyveres erők katonái ellenőrzik a vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi önkormányzatokból kivezető utakat, leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést is. Senki sem hagyhatja el a területet, és senki sem léphet be oda. Felfüggesztették a termelési tevékenységet, zárva vannak a vállalatok, gyárak, hivatalok, oktatási intézmények, üzletek, templomok.

Tekintettel arra, hogy Olaszország ezen részén is sok romániai vendégmunkás él és dolgozik (csak Lombardiában 176 ezer), a román hatóságok elrendelték, hogy

mindenki, aki Lombardiából vagy Venetoból érkezik, automatikusan kéthetes karanténba kerüljön,

függetlenül attól, hogy vannak-e tünetei, vagy sem. Arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban többen útnak indulnak Románia felé, akár autóbusszal, akár repülővel. Az egészségügyi minisztérium éppen ezért közölte, hogy senki nem kerülheti el a karantént, Romániában elég helyet készítettek elő a fertőzésgyanús esetekre.

Vasárnap Adrian Streinu Cercel, a Matei Balş intézet vezetője azt mondta: a bukaresti karantén-központ helyeit azoknak tartják fenn, akiket a Román Légierő katonai repülőgépekkel hazaszállít,

a többi személynek a lakásán kell karanténba vonulnia a közegészségügyi igazgatóság (DSP) felügyelete alatt.

A hatóságok rendelkeznek adatokkal arra vonatkozóan, hogy hány román állampolgár él, illetve tartózkodik a két régióban, a listákat leadták a határellenőröknek, ugyanakkor kiegészítették az intézkedő személyzet számát is.

A szigorúság teljesen indokolt, főleg, hogy sok a félretájékoztatás a vírus körül, az emberek félnek és könnyen pánikba esnek. Ezt igazolja egy Bergamoból érkező gép esete is, mely Temesváron landolt száz utassal a fedélzeten. Egy édesanya értesítette a hatóságokat, hogy két fiatalkorú lánya Lombardiából érkezik Temesvárra, ezért

a közegészségügyi illetékesek azonnal a helyszínre siettek,

hogy megvizsgálják a két lányt és a kísérőjüket. Mivel az elsődleges vizsgálatok nem utaltak fertőzésre, a lányokat azzal a kikötéssel engedték haza, hogy két hétig ne mozduljanak ki a házból. Igaz, hogy az orvosok szóba álltak a többi utassal is, kikérdezték őket az esetleges tünetekről, de senkit nem izoláltak, a száz utas lazán járt-kelt a reptér területén, és senkit sem helyeztek ideiglenes karantén alá.

Miután a teljes sajtó azon háborgott, hogy ez hogyan lehetett lehetséges, kiderült: a két lány nem járt Lombardiában, így

teljesen feleslegesen pánikoltatták be a teljes repteret.

Hirdetés

Később a Wizzair Bergamoból érkezett gépe, az eredeti menetrend szerint Treviso felé indult volna, azonban a felszállás késett, ugyanis a gépet fertőtlenítésnek vetették alá. Az utasok hiába vártak a felszállásra, sokan inkább lemondtak arról, hogy Olaszországba utazzanak.

FRISSÍTÉS:

Kalandos véget ér egy velencei kirándulás mintegy ötven gyulafehérvári diák és kísérőik számára, miután az olasz hatóságok úgy döntöttek, hogy törlik a velencei karnevál utolsó két napjának programját, és a koronavírus-fertőzések egyik gócpontját jelentő Veneto tartomány egyes részeit vesztegzár alá helyezik. A régióban 17-ről 25-re nőtt a fertőzöttek száma, két idős ember éppen Velencében került kórházba.

Az ötven diák autóbusszal indult haza vasárnap reggel Lido de Jesolo településről, késő estére várhatóan már itthon lesznek. A borsi határátkelőnél a román hatóságok várják őket.

Az egészségügyi minisztérium korábban azt közölte, hogy minden utast kéthetes karantén alá helyeznek, a Fehér megyei prefektus már erre alkalmas helyszínekről is nyilatkozott, de végül Ludovic Orban menesztett kormányfő úgy ítélte meg, nincs értelme őket egy helyre elzárni, elegendő az otthoni karantén. Mint mondta, a diákok jól vannak, tünetmentesek, és nem egy vesztegzár alatt lévő településről érkeznek haza.

Az Ebihoreanul azt írja, hogy két nagyváradi diákcsoport is Észak-Olaszországban kirándult az elmúlt napokban. Számukra is otthoni karantént rendeltek el.

Hirdetés