Korán örültek a vasutasok a sztrájk után: a közlekedési miniszter szerint senki sem ígért január elsejétől béremelést

Sorin Grindeanu szerint valakik valamit nagyon félreérthettek.

Hirdetés

A jelek szerint nem egészen azt az eredményt hozta a hét eleji, jelentős járatkéséseket okozó spontán vasutassztrájk, amit a résztvevők és a vasutas szakszervezeti vezetők szerettek volna: Sorin Grindeanu közlekedési miniszter szerint szó sincs arról a január elsejétől esedékes béremelésről, amit a tárgyalások után egyesek emlegettek.

A sztrájk miatt a miniszter és a szakszervezeti illetékesek között sebtében megejtett tárgyalások után a vasutasok jubiláltak, az az információ terjedt el ugyanis, hogy megállapodás született a bérek inflációkövető, január elsejétől esedékes emeléséről.

Nos, szerdán este Grindeanu egy televíziós műsorban azt mondta: erről szó sincs.

A miniszter szerint

ez az információ csak nem hivatalos értesülésként látott napvilágot, ám ilyesmiről a felek nem állapodtak meg.

Amiről megállapodtak, azt a hivatalos közlemény tartalmazza.

Márpedig abban csak annyi áll, hogy elvileg megállapodtak a vasutasbérek inflációkövető emeléséről a 2022-es évre, ám ennek előfeltétele a törvényes és pénzügyi keretek jóváhagyása. Vagyis előbb el kell fogadni az állami költségvetést, majd ezt követően a vasúttársaság különböző részlegeinek költségvetését is, ezt követően lehet a vasutasok jogállásáról szóló, béremelést is tartalmazó törvény alkalmazásáról tárgyalni.

Vagyis Grindeanu szerint semmilyen konkrét béremelésről nem esett szó, ahhoz, egyáltalán tárgyalni lehessen ilyesmiről, előbb el kell fogadni a vasúttársaság utasszállító, teherszállító és infrastruktúra-karbantartó részlegének költségvetését – ami legkorábban februárban, de inkább márciusban történhet meg.

De még ez sem jelent automatikus béremelést, ahhoz ugyanis az kell, hogy

a cégek a költségvetés tervezetében gazdaságilag is meg tudják alapozni a fizetések növelését.

Hirdetés

Ha tehát lesz pénz az emelésre, lesz emelés, ha nem, nem.

A miniszter nem finomkodik: mint elmondta, a vasúttársaság masszívan veszteséges, jelentős beruházások szükségesek a versenyképessé tételéhez, ilyen körülmények között pedig a béremelés meglehetősen bizonytalan vállalkozás.

Mint megírtuk, a vasutasok azt szeretnék, ha a kormány gyakorlatba ültetné a vasutasok jogállásáról szóló törvényben foglalt 30 százalékos béremelést, amit a kongó államkassza elhalasztottak.

Ez azonban a jelek szerint csak vágyálom marad.

Úgyhogy nem kizárt, hogy hamarosan újabb „spontán” sztrájkokra számíthatunk.

Hirdetés