A jó Orban-kormány oktatási minisztere, Monica Anisie néne ismét alaposan megmutatta, hogyan képzeli el az immár lassan háromnegyed évszázada folyamatosan (el)vérző mioritikus közoktatási rendszer végérvényes átnevelését. Monica nénének korábban is voltak irtó kreatív megnyilvánulásai: például az, amikor nem zavarta különösképpen, hogy a romániai diákok pocsékul teljesítettek a tavalyi PISA-felmérésen, mert á, ez a felmérés nem is a tudást vizsgálja, hanem az ismeretek alkalmazását. És
ki az a hülye, kretén, dióagyú, funkcionális és strukturális analfabéta, aki alkalmazni akarná a nagybetűs Büdös Életben az iskolában összekuporgatott ismereteket?
Oké, ezen lehetett sanyarú szájízzel röhögni, mert csak mondta. De legalább nem csinált semmit. Apropó, Önöket, kedves Olvasók, nem kísértette meg az a hidegrázós gondolat, hogy ha már valamilyen módon bársonyszékbe (és kenyérbe) estek, ezek a politikai termékek inkább ne csináljanak semmit? Ha nem mozdulnak, legalább az nem dől össze, amit valamikor egy gonolkodó előember összetákolt. Inkább azért fizetjük őket, hogy az Istenért, nehogy csináljanak valamit!
Na de ha megtörténhet a baj, meg is történik: Monica néne mostanság elkezdett tevékenykedni! De nem úgy, lajháros-megfontoltan, ahogy Klaus Iohannis álkisebbségi államelnök szokta. Energikusan. Tűzről pattant menyecske gyanánt. Konkrétan, a fejébe vette, hogy kommandós deszantellenőrzéseket fog tartani különböző iskolákban.
Rajtaüt az oktatási egységeken, mint valami szoknyás Rambo
és jól leleplezi az ott folyó lazsálást, szabálysértegetést, miegyebet. Mint annak idején Mátyás, az Igazságos. Annyi különbséggel, hogy Mátyás egyedül ment, mert nem volt sajtó, legalábbis a hírek szerint. Monica néne egész médiás kivégzőosztagot vitt magával. Hogy azonnal látható nyoma legyen az ő nagy igazságosztó munkájának.
Ami történt, nem mindennapi cirkusz: a miniszter néne ott settenkedik egy osztályterem előtt, hallgatózik (példamutató, nem?), aztán meghallja, hogy odabent a oktató felemelt hangon mond valamit a gyerekeknek, a médiastáb beint, hogy „Eksön!”, mire Monica néne feltépi az ajtót, beront az osztályba és szakmai-politikai-ideológiai lézernyelvével ízekre szedi a szerencsétlen tanerőt. (Akit érdekel, itt megnézheti.) Aztán, hogy ilyen jól rendet csinált (!), a csapat szépen menetel tovább, a következő célponthoz.
Románia polgárai! Komolyan gondolom, hogy Monica néne megmutatta nekünk a jó és követendő példát! Ebből kiindulva először is javasolom,
alkossunk mi is ilyen „halálosztagokat”,
párnázzuk magunkat körül alaposan sajtóval, vagy ha épp nincs kéznél a csodafegyver, akkor kamerákkal, mobiltelefonokkal, mindenféle felvevőgépekkel.
Ha ez megvan, lőjük be a célpontokat: polgármesteri hivatalok, megyei tanácsok, állami ügynökségek, minisztériumok, kormányzati irodák satöbbi. Na és akkor ügyesen, ahogy Monica néne mutatta: odasettenkedünk az épp kiválasztott tisztviselő (aki a polgárok választott szolgája, ugye) irodájának ajtaja elé, hallgatózunk kicsit és amikor meghalljuk, hogy ordít, káromkodik, netán visszaél a hatalmával, fenyegetőzik, csúszópénzt fogad el vagy ígér, na akkor berobbanunk a helyiségbe,
felvevőinket a gonosz célszemélyre szegezzük és tetőtől talpig leleplezzük.
És ha jó a stratégiánk, vagyis minden célpontra ugyanabban az áldott órában tudunk lecsapni, akkor rövid úton megtisztíthatjuk az országot a férgesétől. Utána választásokat szervezünk, végre rátermett személyeket küldünk a megfelelő helyekre és hamarosan beköszönt a tejjel-mézzel folyó Kánaán.
Jó, van egy kis szopás is,
az elképzelés és a valóság közötti árnyalatnyi különbségből fakadóan. Monica néne ugyanis megtehette, amit megtett. Minket meg valószínűleg be se engednének a célba vett épületekbe. Ennyiben különbözünk mi, (választó)polgárok a Monica néne-szerű választott szolgáktól.