Kínos: felújítás alatt álló útszakasz miatt sorra hasaltak el a nemzetközi kerékpárverseny versenyzői Szatmár megyében

A világ minden tájáról érkeztek profi kerékpárosok Románia legrangosabb versenyére, csak az útviszonyokkal nem számolt senki.

Hirdetés

Szatmárnémetiből indult és Bukarestben zárul Románia legrangosabb kerékpárversenye, melyet 55-ik alkalommal szerveznek meg 15 ország 130 sportolójának részvételével. A Szatmár megyei ünnepélyes rajt után a versenyzők alig jutottak el a várostól néhány kilométerre található Ombodig, máris meglepetés érte őket, egy szakaszon ugyanis hiányzott az aszfaltburkolat, ezért sorra vágódtak el a versenyzők. Nem szokatlan a sportágban az orra bukás: néha elég egyetlen versenyző bukása a tömegbalesethez.

Az Ombod és Pettyén közötti szakaszon – ha tömegek nem is – de nagyon sokan borultak fel, többen kerékcserére szorultak. Ami kínos, hogy mindezt a televízióközvetítésnek köszönhetően a világ bármelyik táján láthatták.

A Szatmár Megyei Tanács, mely az út karbantartásáért felel, mossa kezeit. Pataki Csaba tanácselnök a helyi sajtónak elmondta: nem sikerült időben végezni az út felújításával, mert nem volt rá pénz, ugyanakkor a bürokrácia is akadályozta a gyors munkát. A megyei önkormányzat pénz hiányában nem tehetett többet annak érdekében, hogy elkészüljön az útfelújítás.

A verseny 850 kilométer hosszan szeli át Romániát, szóval lehetnek még hasonló kellemetlen meglepetések útközben.

Hirdetés