Kilopták a keresztet a kezéből, és meg is ütöttek egy úszónőt az ortodox szertartárson (VIDEÓval)

Ráadásul mindez a jéghideg tengerben történt vízkereszt ünnepén, az elkövető pedig egy férfi.

Hirdetés

A karácsonyi ünnepkört lezáró vízkereszt alkalmából hétfőn országszerte megteltek az ortodox templomok (a katolikusok nem különben). Van pár – nem hívőként talán furának mondható – ortodox szokás, melyet évről évre ápolnak, ilyen például az, hogy az ünnepi liturgiát követően a lakosok szentelt vizet visznek haza. Rendszerint nagy tolakodás, lökdösődés alakul ki ilyenkor, annak ellenére, hogy ezt már az egyháziak is unják, és minden évben civilizált sorban állásra szólítják fel a hívőket, mindhiába.

Egy másik szokás, hogy a papok fakereszteket dobnak a jeges folyóba vagy tengerbe, a legelkötelezettebb hívek pedig értük ugranak. Bár szó sincs arról, hogy a keresztek megkaparintásáért közelharcot kellene vívni, az ünnepi téboly elszabadulására itt is megvan az esély. Jól bizonyítja ezt az a hétfői eset, mely során Konstancán, a kaszinó épülete közelében Teodosie érsek egy csónakból a tenger hullámai közé dobott három keresztet, páran pedig értük ugrottak.

Az egyik keresztet egy 24 éves lány érte el előbb, aki mellesleg négy éves kora óta úszik, immáron versenyszerűen űzi a sportot. Arra aligha számított, hogy a jéghideg tengerben megütik, majd kilopják a kezéből a megszerzett keresztet, márpedig konkrétan ez történt. Egy másik úszó ököllel és lábbal ütlegelni kezdte, majd miután megszerezte a keresztet, a partra úszott vele. Az incidens ezt követően a parton is folytatódott, miután a meglopott lány nem hagyta magát. Végül a csendőrök is közbeavatkoztak.

Az eset végül annyiban kimerült, hogy az érsek megígérte, morális kárpótlásként a lány kapni fog tőle egy, a tengerbe dobottal azonos keresztet. Az agresszív hívőről viszont semmi sem derült ki, pedig biztosan sokan kíváncsiak, ki képes ilyesmire.

Hirdetés