Alig négy éve, a magyar kormány közbeavatkozásával sikerült megszerezni a működési engedélyt, amit most jogerősen érvénytelenítettek.
Elkeserítő, egyben dühítő hír érkezett Marosvásárhelyről: ismét működési engedély nélkül maradt a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum. Tamási Zsolt igazgató Facebook-bejegyzéséből kiderül,
aminek a nyomán 2019 őszén a marosvásárhelyi bíróság alapfokon eltörölte. Az iskola nem hagyta annyiban, fellebbezett a döntés ellen, azonban a bukaresti legfelső táblabíróság jogerőre emelte a korábbi alapfokú ítéletet.
Indoklást egyelőre nem kaptak a pár nappal ezelőtt született döntésről, amint kézhez kapják, megkeresik a lehetőségeket az iskoláért folytatott jogi küzdelem folytatására.
Az iskola 2014-es magalapítása óta tartó kálvária olyan szövevényes, és annyi fordulatot vett, hogy abból könyvet lehet írni. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016-ban kezdte el vizsgálni az alapítás körülményeit, eljárást indítva Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan SomeȘan volt főtanfelügyelő ellen. A vádhatóságnak nem voltak bizonyítékai az állítólagos törvénytelenségre, de közben a magyarellenes helyi erők szervezkedésére a Népi Mozgalom Párt, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület, valamint az Unirea Főgimnázium és a főgimnázium szülői munkaközössége is pert indított az iskola ellen.
2017-ben a magyar kormány közbeavatkozására, a Liviu Dragnea akkori PSD-elnök kezében összpontosuló hatalom először a parlamenten keresztül akarta rendezni az iskola ügyét, de végül egy 2018 augusztusában született tanügyminisztériumi rendeletnek köszönhetően nyithatta meg ismét kapuját a gimnázium.
Az öröm nem tartott sokáig, 2019 őszén a marosvásárhelyi táblabíróság első fokon, majd pár nappal ezelőtt a bukaresti legfelső táblabíróság jogerősen is eltörölte a működési engedélyt. Itt tartunk most, és úgy tűnik, messze még a vég.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!