Kész, vége van a járványnak – jelentette be egy manelista, akinek több százan tolongtak a koncertjén (VIDEÓval)

Közben az összes létező járványügyi szabályt áthágták. Egy olyan megyében, ahol a koronavírus igen jól teljesít jelenleg is.

Hirdetés

Jó előre szögezzük le, hogy egy olyan országban élünk, ahol a népszerű manelisták valami érthetetlen oknál fogva félisteneknek számítanak bizonyos körökben, szóval a következő hír már csak emiatt is felháborító.

Az történt ugyanis, hogy szombaton több százan gyűltek össze egy Iaşi-i klubban, ahol a román sírva vigadás egyik titánja, egy bizonyos Tzancă Uraganu kényeztette csodálatos dalaival a jelenlévők hallójáratait.

A klubban nyilván mindenki leszarta a járványügyi előírásokat, nem volt ott helye maszknak vagy távolságtartásnak, ráadásul az est szupersztárja, Tzancă Uraganu arra biztatta a rajongóit, hogy tolongjanak szépen a lábai előtt, ha kezet akarnak rázni vele. Az egyik kommentelő szerint legalább 1500-an vettek részt a bulin (mint tudjuk, a limit amúgy 500 lenne), ahol persze nem voltak székek sem.

A manelistának ez sem volt elég, a koncerten készített felvételt azzal a bejegyzéssel osztotta meg a Facebook-oldalán, hogy „kész, vége van a járványnak, holnaptól mindenki azt csinál, amit akar”. A lokál tulajdonosa megúszta egy 5000 lejes bírsággal, Tzancă Uraganu köszöni szépen, jól van, Iaşi megye pedig a harmadik helyen áll az országban a napi új koronavírusos esetek ranglistáján.

Hirdetés