// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Iohannis visszadobta a medvetörvényt, de Tánczos azt mondja, nem lesz itt semmi probléma

// HIRDETÉS

A miniszter megígérte, úgy pontosítják a törvény szövegét, hogy ne adjon lehetőséget a túlkapásokra.

Úgy tűnik, Klaus Iohannis mindenképpen el akarja veszíteni a magyar szavazóit: nem volt elég a ionopotchivanoc peeeszeeedézés, most még az emberekre (köztük a székely megyék lakosaira) veszélyt jelentő medvék eltávolítását lehetővé tévő törvényt sem volt hajlandó kihirdetni, ehelyett visszaküldte a parlamentbe egy kis pontosításra. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, a törvény egyik „fővédnöke” azonban sietett elmondani, hogy az államfő nem azt akarja, hogy egyáltalán ne legyen ilyen jogszabály, az említett részleteket pedig a parlament illetékes bizottságaiban haladéktalanul pontosítani fogják, hogy több kifogás ne merülhessen fel.

A törvényt decemberben fogadták el, és ennek szövege lényegében megegyezik a tavaly nyáron elfogadott sürgősségi kormányrendelet szövegével, amely lehetőséget ad a veszélyes medvék elhajtása mellett azok elaltatására és áthelyezésére, illetve szükség esetén a kilövésükre is. Egyetlen, az RMDSZ által javasolt módosítás került bele a szövegbe, így a törvény már nemcsak a települések határain belül garázdálkodó, hanem a településeken kívüli területeken veszélyt jelentő nagyvadakra is vonatkozik.

Iohannis kifogásai éppen ezzel a passzussal szemben merültek fel, szerinte ugyanis nincs pontosan szabályozva az eljárás, így az (a medvékkel szembeni) visszaélésekre adhat lehetőséget.

Tánczos a Digi24 műsorában azt mondta, hogy az államfő nyilván tisztában van vele, hogy az emberi beavatkozás vészhelyzet esetén mindenképpen szükséges, a törvény kifogásolt részeit pedig úgy fogják módosítani, hogy 99,9%-ban elkerülhetők legyenek a túlkapások.

Iohannisnak (ezt már nem a miniszter mondja) nyilván kellett tennie egy ilyen kört, hiszen a barnamedve védett faj, nálunk él a legnagyobb európai populációja, így meg kellett mutatni a zöld EU-tisztviselőknek, hogy nálunk a medvék is emberek (a székelyeknek meg ionopotchivanoc).

A kormányrendelet júliusi elfogadása óta egyébként Tánczos szerint 6–7 medvét lőttek ki, mintegy 120 esetben hajtották el a veszélyes példányokat, pár tucat nagyvadat pedig áthelyeztek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro