Ilyen nincs: valaki suttyomban felhúzott egy villát a vezeték fölé, amely ivóvízzel látja el az egyik megyeszékhelyet

A vezeték meghibásodása miatt derült fény a törvénytelen építkezésre.

Hirdetés

Egy fontos ivóvízvezeték meghibásodása mindig jelentős problémát okoz, és a hiba kijavítása általában nehéz és kemény munkával jár.

A dél-romániai Dolj megye 260 ezres lakosságú székhelyét, Craiovát és több környező, Dolj és Gorj megyei települést ivóvízzel ellátó vezeték meghibásodását azonban még az átlagosnál is nehezebb volt kijavítani.

A szombat reggel észlelt meghibásodást elhárítani érkező munkások ugyanis azzal szembesültek, hogy a vezeték fölött kinőtt egy épület.

Méghozzá nem is akármekkora: egy kétemeletes villa.

Amit természetesen építkezési engedély nélkül húzott fel a fifikás tulajdonos a Ţânţăreni nevű faluban.

Ráadásul kiderült, hogy a meghibásodott vezetékszakasz pont a villa alatt van.

A vízmű illetékesei azonban nem cicóztak: mégiscsak több százezer ember ivóvizéről volt szó.

Ezért aztán elkezdték a munkát –

a vezeték kiásásához pedig a villa előszobájának egy részét is el kellett bontani.

Hirdetés

A törvénytelenül felhúzott épület így is alaposan megnehezítette a munkát, mivel nem használhattak munkagépeket miatta. Így aztán az ásási és a javítási munkálatokat is kézzel kellett elvégezniük a melósoknak.

Így aztán közel 24 órába telt, amíg sikerült kijavítani a hibát.

A villa elbontott részének újjáépítése persze ennél jóval több időbe telik majd.

Már ha a hatóságok engedélyezik egyáltalán, és nem bontatják le az egész törvénytelenül megépített kócerájt.

Hirdetés