// 2025. július 19., szombat // Emília

Ilyen nincs: a vonat, amely kilenc órát vesztegelt, újabb három órát állt mozdonyhiba miatt

// HIRDETÉS

És a kisegítésére küldött mozdony is meghibásodott.

Lassan az az ember érzése, hogy a Román Vasúttársaságnál (CFR) szándékosan bénáznak, hogy szaftos, szórakoztató történetekkel lássák el a nagyközönséget ezekben a világjárvány sújtotta időkben.

Mi is beszámoltunk róla, hogy szerdán a viharos időjárás okozta károk nyomán az országban számos szerelvény volt kénytelen vesztegelni, a vonatok több száz percnyi késést halmoztak fel, és egy olyan szerelvény is akadt, amely a Fekete-tenger partjáról Temesvárra tartott, de egy leszakadt felsővezeték miatt kilenc órán át kellett a nyílt pályán vesztegelnie.

A Mangaliáról a Bánság fővárosába tartó vonaton vakációról hazafelé tartó gyerekek ültek.

Miután a kilenc órányi szenvedés után sikerült kijavítani a hibákat, a vonat végül elindult. Hosszú ideig nem volt semmi gond, azonban végül ismét beütött a krach:

csütörtökön este a Mehedinţi megyei Valea Albă település állomásán ragadt, ugyanis meghibásodott a mozdony fékrendszere.

A forgatókönyv pedig a Román Vasúttársaságra jellemző módon alakult: a meghibásodott mozdony pótlására egy másik mozdonyt küldtek.

Amely azonban nem sokat segített, ugyanis az is meghibásodott.

Végül

újabb három órányi kínszenvedés után egy harmadik mozdony vontatta tovább a szerelvényt,

fedélzetén számos más utas mellett a 30 elcsigázott gyerekkel, akik a vasúttársaság mérhetetlen nagylelkűsége folytán a kaland során kétszer is kaptak egy-egy csokis kiflit meg némi vizet.

Az incidens miatt amúgy igencsak inog a vasút utasszállító részlegének igazgatója, Oviciu Vizante széke, ugyanis meglehetősen arrogáns hangnemben, a felelősséget hárítva oktatta ki az újságírót, aki arról érdeklődött, mégis, hogyan fordulhat elő ilyesmi, és miért nem sikerült hamarabb elhárítani a meghibásodást.

Florin Cîţu miniszterelnök az incidens kapcsán azt mondta: nem normális, hogy ilyesmi megtörténhet, az igazgató reakciója kapcsán pedig csak annyit jegyzett meg: ha a kormánynál dolgozna, már kirúgta volna.

Amúgy a másik csütörtöki incidens nem maradt következmények nélkül: őrizetbe vették azt a mozdonyvezetőt, aki ittasan elaludt az általa vezetett tehervonat vezetőfülkéjében, amely így belerohant egy másik tehervonatba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro