Neuman Ferenc báró életnagyságú szobrát beültették az általa épített aradi stadion lelátójára.
Az egykori aradiak körében köztiszteletnek örvendő Neuman Ferenc, vagy ahogy ők hívták, Feri báró szobrát avatták fel az ő nevét viselő városi stadionban vasárnap, a báró születésének 111. évfordulóján. Az egykori iparmágnás nemesi család – akiknek a város az egykori textilgyárat, szesz- és élesztőgyárat, valamint a malmot is köszönhette, számos munkahelyet létesítettek, sőt dolgozóiknak lakónegyedet is építtettek – utolsó Aradhoz köthető leszármazottja ugyanis rengeteget tett – egyebek mellett – a város sportéletéért is. Ő alapította 1945 áprilisában az ITA (ma UTA) futballcsapatot, ahova a kor Romániájának legjobb játékosait gyűjtötte össze, és amely a következő évben meg is nyerte a román bajnoki címet, majd története során számos sikert könyvelhetett el.
A csapatnak a londoni Arsenal FC stadionjának mintájára saját stadiont is építtetett, ezt 2014-ben lebontották, újjáépítették, majd tavaly adták át az újat, amely immár a báró nevét viseli. Ennek a stadionnak a lelátójára került a szobor is, amely az egykori nagy sportrajongó bárót tapsra emelt kézzel ábrázolja.
Na persze – ahogy ezt Romániában már megszoktuk – nem Neuman Ferenc, hanem Francisc Neuman báró kapott szobrot a Francisc Neuman stadionban. Így lesz egy magyar báróból a zagyva történelem lecsillapodó viharai után román báró.
De legalább nem felejtették el.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Egy kolozsvári vállalkozó megelégelte, hogy az adóhatóság honlapja rosszul működik, két óra alatt gyártott egy teljesen működőképes és gyors verziót. Az élelmiszerbiztonsági hatóság pedig a Facebookon vásárolt húsvéti kalács veszélyeire figyelmeztet.

További híreink: az időnket is ellopják – 23 órás lesz a vasárnap; az üzemanyagárak pedig elszabadultak, de a gazdákat legalább megmentené egy rendelet.