A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
Szépen rakosgatja le a mérföldköveket a csíkszeredai, madéfalvi és borszéki fiatalokból álló Ineffable zenekar. A fúziós dzsesszt játszó kvartett több hazai és magyarországi színpadon is bemutatkozott már, már két remek albumot hoztak ki – a legutóbbi lemez kapcsán itt interjúztunk velük –, közben a neves budapesti trombitás, Barabás Lőrinc is meghívta őket közös zenélésre.
Már ez sem kis teljesítmény a húszas éveik elején járó muzsikusoktól, na de érkezik a következő nagy dobás is: április 23-án a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában egy világhírű dzsessz-zongoristával lépnek színpadra.
Bill Laurance neve ismerősen csenghet azok fülében, akik figyelemmel kísérik a kortárs dzsessz világát: a négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy egyik alapítójáról van szó, aki kétségkívül sztárnak számít a szcénán. Bodó Istvántól, a zenekar menedzserétől tudjuk, hogy egy olyan előadóról van szó, akire a zenekar tagjai is felnéznek.
„Nem kis dolog az, hogy Bill Laurance kottákat kért a zenekartól, hogy a londoni stúdiójában gyakorolhassa azokat a szerzeményeket, melyeket ezek a székelyföldi fiatalok egy madéfalvi házban írtak” – mondja Bodó.
Nincs mit ragozni, remek koncert van készülőben, melyre itt lehet jegyet váltani.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.