Nem teszi ki Sorin Grindeanu közlekedési miniszter az ablakba azt, amit a közlekedési beruházásokat figyelemmel kísérő civil szervezet, a Pro Infrastruktúra Egyesület szakértőitől kapott annak nyomán, hogy büszkén bejelentette: olyan vonatszerelvényeket vásárolnak, amelyek képesek óránként 200 kilométeres sebességgel száguldani.

Grindeanu még múlt héten beszélt arról, hogy húsz villamos meghajtású motorvonat beszerzésére írtak ki közbeszerzési eljárást, amelyet az EU helyreállítási alapjából finanszíroznak.

A húsz szerelvény 180 millió euróba kerül, emellett a 30 éves karbantartásuk 270 millió eurót kóstál.

A vonatok Erdélyben a Nagyvárad-Kolozsvár-Segesvár-Brassó, Kolozsvár-Gyulafehérvár-Piski, Brassó-Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda-Bákó-Iaşi, Brassó-Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda-Bákó-Suceava vonalakon közlekednek majd.

És – tartotta fontosnak a miniszter – az óránként 200 kilométeres sebességet is elérik.

Nos, a Pro Infrastruktúra szakértői emiatt ugrottak neki.

Bejegyzésükben felteszik a kérdést, hogy

vajon mégis hol közlekednek majd a szóban forgó szép új szerelvények 200 kilométeres sebességgel?

A megjelölt szakaszokon ugyanis nemhogy  200, de még a 100 kilométert sem éri el a megengedett sebesség a vágányok pocsék állapota miatt.

Az egyesület emlékeztet: Romániában sehol sincsenek olyan vasútvonalak, ahol 200 kilométeres sebességgel lehetne száguldani, és még jó 20 évig nem is lesznek.

A legnagyobb sebesség 160 kilométer óránként,

amit a Bukarest és Konstanca közötti 225 kilométeres szakaszon lehet elérni.

A következő években az 5-8 éve késlekedő felújítási beruházások nyomán még 477 kilométernyi, 160 kilométeres sebességet lehetővé tevő szakaszt adnak át a Brassó-Kürtös vonalon, amelynek Segesvár és Piski, illetve Gyüreg és Kürtös közötti szakaszán ez máris lehetséges volna – ám még így is csak óránként 140 kilométeres a megengedett sebesség rajtuk.,

Emellett még mintegy 200 kilométernyi vasútvonal felújítására írtak ki pályázatot Arad és Karánsebes, illetve Nagyvárad és Élesd között, de a tapasztalatok alapján a tervek és a konkrét megvalósítás között rendszerint mintegy 20 év telik el.

Vagyis két évtized kell még ahhoz, hogy jóval több olyan szakasz legyen, ahol 160-nal száguldhatnak a vonatok

– de még ez is messze áll a 200-tól.

Már csak azért sem, mert a jelzőrendszer elavult, a 60-as években telepített rendszerek ennél a sebességél már semmire sem jók, hiszen am mozdonyvezető nem látja meg időben a jelzéseket.

Ezért le kellene cserélni őket olyan, korszerű rendszerekre, amelyek már a mozdonyvezetői fülkében értesítik a mozdonyvezetőt.

Ráadásul még a felújított szakaszokon is megőrizték a vágányokkal azonos szintben levő átkelőket, így az autósoknak hosszabb ideig kell várakozniuk.

Ennek nyomán szinte becstelenség számba megy 200 kilométeres sebességgel száguldozó vonatokról beszélni, amikor még a 160 kilométeres sebesség is csak alig elérhető.

Így aztán az egyesület felszólította a vasúti reformot felügyelő hatóságot, hogy adjon nyilvános magyarázatot arra, miért volt szükség 200-zal száguldó vonatokat vásárolni.