Ha már unja a sertéspestist, akkor a változatosság kedvéért ismét megjelent a madárinfluenza is

Máramaros megyében ütötte fel a fejét a baromfikat megfertőző kór.

Hirdetés

Új év, új problémák: még föl sem sikerült számolni a sertéspestis-gócokat az országban, máris itt az újabb, a gazdák és a fogyasztók életét is megkeserítő kór, a madárinfluenza.

A járvány a Máramaros megyei Szinérváralján ütötte fel a fejét egy farmon, ahol tojótyúkokat tenyésztenek.

A megyei kormányhivatal szerdai közlése szerint miután beigazolódott, hogy a farmon a H5N8 jelzésű vírus ütötte fel a fejét, a nap folyamán már el is kezdik a szárnyasok megsemmisítését.

A híradások szerint több ezer tyúkot kell elpusztítani.

Hirdetés

A megyében védelmi zónát hoztak létre és megfigyelő pontokat állítottak fel, a cég termékeinek forgalmazását leállították, megsemmisítik a takarmányt is, majd a tyúkok megsemmisítése után a farmot kifertőtlenítik.

A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy ne essen pánikba, mivel a vírus emberre nem veszélyes.

A helyi állategészségügyi hatóságok szerint a farm közepes méretű, a helyzetet pedig ellenőrzés alatt tartják.

Ahogy a klasszikus művekben ilyenkor lenni szokott: most lehet kezdeni aggódni.

Hirdetés