// 2025. október 20., hétfő // Vendel

Ha már nem tudtuk, mi hiányzott: virágkorát éli Romániában a kalózkodás

// HIRDETÉS

A Dunán hajózó uszályokat fosztják ki.

Régi, szép, romantikus mesterség éli a virágkorát manapság Romániában: a kalózkodás.

A beszámolók szerint a Duna Konstanca megyei szakaszán hajózó uszályok személyzetének fokozottan ébernek kell lennie, ha nem akarja, hogy megdézsmált rakománnyal érjen célba.

Igaz, az éberség sem mindig segít.

A jelenségre az hívta fel a figyelmet, hogy néhány nappal ezelőtt a rendőrség bejelentette: házkutatást tartottak egy csoport tagjainál, akik még a hónap elején Rasova település környékén

12 tonna napraforgómagot és 2 tonna gázolajat loptak az éjszaka leple alatt egy álló uszályról.

Ennek apropóján derült ki, hogy nem egyszeri jelenségről van szó: rendszeresen megtámadják az uszályokat a Duna Konstanca megyei szakaszán, egy felvétel is nyilvánosságra került, amelyen az látható, hogy a motorcsónakkal és tömlővel felszerelt kalózok megközelítik az uszályt, majd mintegy hat tonnányi gázolajat lopnak ki az üzemanyagtartályból.

A hajózási szakemberek elmondásaiból kiderült, hogy viszonylag gyakori az ilyesmi, a tolvajok rendszerint éjszaka, a kikötött uszályokat fosztják ki, általában gabonát lopnak – egyszerre több tonnát –, és persze üzemanyagot.

Igazi, telivér kalózkodásról van szó, a támadók

fejszékkel és vasvillákkal felfegyverkezve hajtják végre akcióikat,

így a legénység tagjai nem mernek közbelépni.

A fuvarozók nemzetközi szövetségének (ITF) egyik romániai illetékese, aki maga is hajózik, elmondta, hogy ez a jelenség mindig is létezett, azonban a mostani válsághelyzet felerősítette, a környékbeli települések szegényebb lakói így szerzik be a napi betevőre valót.

Ami miatt arra kérte az illetékes hatóságokat, hogy legyenek szívesek egy kicsivel hatékonyabban végezni a feladatukat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kamaszkor nem patológia, de a diákok mentális egészsége sem játék

Sánta Miriám

Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?

A politikus, az esze, a paradicsom és az avokádó

Szántai János

Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Továbbra is trollkodunk – de tudunk-e röhögni is magunkon? 2. rész

Fall Sándor

Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.

Amikor az erőszak és szenvedés újratermeli önmagát, kell valaki, aki feláll és megtöri

Sánta Miriám

Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő
Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Felfoghatatlan kegyetlenséggel öltek meg egy nőt 14 éves lánya biztatására
Székelyhon

Felfoghatatlan kegyetlenséggel öltek meg egy nőt 14 éves lánya biztatására

Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után
Krónika

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után

Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai
Székelyhon

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai

A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap