Illusztráció / Pixabay

Ezekkel a számokkal rajtol március: 2096 új eset, 53 halott, 1022 súlyos beteg

Temes és Máramaros után Kolozs megye a harmadik vörös megye.

Hirdetés

Az elmúlt 24 órában – hétvége lévén – kevés tesztet végeztek el, mindössze 11 593-at. Ebből 2096 mutatott pozitív eredményt. A pozitivitási ráta ennek megfelelően 18%-ra ugrott. Egy hete még 1634 új esetet jelentettek, mintegy tízezer mintavétel alapján. Akkor a tesztek 15, 93%-a lett pozitív.

A járványszámokat közlő kommunikációs csoport hétfői jelentése szerint vasárnap reggeltől hétfő reggelig 53 haláleset írható a koronavírus-járvány számlájára, öt esetben az elhunytnak nem volt más ismert betegsége, egy áldozatról pedig nem jelentették az esetleges alapbetegséget.

A kórházakban jelenleg 8334 fertőzöttet ápolnak, ebből 1022 van súlyos állapotban az intenzíven. Az elmúlt két napot leszámítva legutóbb február 3-án volt ezer fölött az intenzív osztályokon ápolt koronások száma.

Bukarest (446) után Kolozs megyében (326) regisztrálták a legtöbb új beteget, majd Temes megye következik (219). A lakosságarányos fertőzési ráta Kolozs megyében ismét átlépte a három ezreléket, így a harmadik „bevörösödött” megye lett Temes és Máramaros megye mellett.

Hirdetés

Egy jó hír a végére: Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány országos koordinátora azt nyilatkozta, hogy kérte a jogosultak körének bővítését az AstraZeneca vakcina esetében. A brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű oltóanyagát eddig 18-55 év közöttiek számára tették elérhetővé, de tekintettel arra, hogy a legújabb kutatások szerint a vakcina 55 év feletti korcsoportok számára is hatásos, bővítenék a jogosultak körét 65 éves korig.

Európában több országban hoztak hasonló döntést, Lengyelországban például 69 éves korig oltják az időseket az AstraZenecával. Romániában is számításba veszik a 65 év felettiek oltását is ezzel a vakcinával.

Hirdetés