// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

És túl vagyunk az Eb eddigi leggyengébb meccsén is…

// HIRDETÉS

Az is kiderült, hogy véres orral is lehet tizenegyest lőni.

Az Európa-bajnokság leggólszegényebb napja volt a pénteki, három mérkőzésen egyetlen akciógóllal, amelynek végén egyedül a svédek örülhettek.

A nap emlékmérkőzése: Anglia–Skócia. A nap legnagyobb múltú rangadója ugyanúgy gólnélküli döntetlen lett, mint a focitörténelem első, 1872-es válogatott mérkőzése a két csapat közül. A skótok végig partiban voltak a jóval erősebb, a Wembley-ben otthon játszó angolok ellen, a színvonalról viszont sokat elárul, hogy a két kapusnak csak egyet-egyet kellett védenie.

A nap nullája: Szlovákia. A lengyelek leverése után olyannyira rámentek a biztos döntetlenre a svédek ellen, hogy még kaput találó lövésük sem volt. Az Eb eddigi leggyengébb meccsén a svédek sem brillíroztak, de egy 11-est csak összehoztak, amiből összejött a győzelem.

A nap véradója: Patrik Schick. A cseh csatárt keményen arcon könyökölte Dejan Lovren, de ő véres orral is bevágta a tizenegyest és átvette a vezetést a góllövőllistán.

A nap nyugdíjasai: a horvátok. Ivan Perisic egyéni akciójának köszönhetően a világbajnoki döntős elcsípett ugyan egy pontot a csehek ellen, de mindössze 20 percre idézte fel 2018-as formáját. A meccs végére pedig látványosan elfogyott az erő a 30-on felüli horvát sztárokból.

A nap pletykája: londoni helyett budapesti döntő. A The Times napilaptól indult el a hír, miszerint a szigorodó brit karanténszabályok miatt az UEFA akár el is veheti a két elődöntőt és a finálét Londontól, az Eb egyetlen maximális kapacitással működő stadionjába, a Puskás Arénába költöztetve a három meccset.

2. forduló, D-csoport:

Horvátország–Csehország 1-1 (Perisic 47., illetve Schick 37. – 11-esből)

Anglia–Skócia 0-0

A csoport állása: 1. Csehország 4 (3-1), 2. Anglia 4 (1-0), 3. Horvátország 1 (1-2), 4. Skócia 1 (0-3).

E-csoport:

Svédország–Szlovákia 1-0 (Forsberg 77. – 11-esből)

A csoport állása: 1. Svédország 4, 2. Szlovákia 3, 3. Spanyolország 1, 4. Lengyelország 0.

A góllövőlista élmezőnye:

3 gólos: Patrik Schick (cseh)

2 gólosok: Romelu Lukaku (belga), Ciro Immobile, Manuel Locatelli (olaszok), Denzel Dumfries (holland), Cristiano Ronaldo (portugál), Roman Jaremcsuk, Andrij Jarmolenko (ukránok).

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro