Az is kiderült, hogy véres orral is lehet tizenegyest lőni.
Az Európa-bajnokság leggólszegényebb napja volt a pénteki, három mérkőzésen egyetlen akciógóllal, amelynek végén egyedül a svédek örülhettek. A nap emlékmérkőzése: Anglia–Skócia. A nap legnagyobb múltú rangadója ugyanúgy gólnélküli döntetlen lett, mint a focitörténelem első, 1872-es válogatott mérkőzése a két csapat közül. A skótok végig partiban voltak a jóval erősebb, a Wembley-ben otthon játszó angolok ellen, a színvonalról viszont sokat elárul, hogy a két kapusnak csak egyet-egyet kellett védenie. A nap nullája: Szlovákia. A lengyelek leverése után olyannyira rámentek a biztos döntetlenre a svédek ellen, hogy még kaput találó lövésük sem volt. Az Eb eddigi leggyengébb meccsén a svédek sem brillíroztak, de egy 11-est csak összehoztak, amiből összejött a győzelem. A nap véradója: Patrik Schick. A cseh csatárt keményen arcon könyökölte Dejan Lovren, de ő véres orral is bevágta a tizenegyest és átvette a vezetést a góllövőllistán. A nap nyugdíjasai: a horvátok. Ivan Perisic egyéni akciójának köszönhetően a világbajnoki döntős elcsípett ugyan egy pontot a csehek ellen, de mindössze 20 percre idézte fel 2018-as formáját. A meccs végére pedig látványosan elfogyott az erő a 30-on felüli horvát sztárokból. A nap pletykája: londoni helyett budapesti döntő. A The Times napilaptól indult el a hír, miszerint a szigorodó brit karanténszabályok miatt az UEFA akár el is veheti a két elődöntőt és a finálét Londontól, az Eb egyetlen maximális kapacitással működő stadionjába, a Puskás Arénába költöztetve a három meccset.
A góllövőlista élmezőnye: 3 gólos: Patrik Schick (cseh) 2 gólosok: Romelu Lukaku (belga), Ciro Immobile, Manuel Locatelli (olaszok), Denzel Dumfries (holland), Cristiano Ronaldo (portugál), Roman Jaremcsuk, Andrij Jarmolenko (ukránok).
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Gyorsan elszaladt ez az izgalmakkal teli pár hét, Európa focikirályának koronáztatott Itália, mi pedig számot vetünk az elmúlt 51 meccs tanulságaival és szembenézünk saját jóslatainkkal.
Gyorsan elszaladt ez az izgalmakkal teli pár hét, Európa focikirályának koronáztatott Itália, mi pedig számot vetünk az elmúlt 51 meccs tanulságaival és szembenézünk saját jóslatainkkal.
Akárcsak 1996-ban, most sem jött be az angoloknak az akkori Eb szlogenje, A futball hazatér: hiába vezettek már a döntő második percében, a 11-esek most is kifogtak rajtuk, a 25 éve a németek ellen szintén a Wembley-stadionban hibázó Gareth Southgate most nagyon rosszul választotta ki a rúgókat.

Az Európa-bajnokság második elődöntőjének hosszabbítására kifulladtak a dánok, angol–olasz döntő lesz vasárnap este a Wembley-ben.
Az Európa-bajnokság második elődöntőjének hosszabbítására kifulladtak a dánok, angol–olasz döntő lesz vasárnap este a Wembley-ben.
Hiába játszottak jobban a spanyolok, a tizenegyeseket jobban rúgó Olaszország jutott elsőként az Európa-bajnokság döntőjébe.
Hiába játszottak jobban a spanyolok, a tizenegyeseket jobban rúgó Olaszország jutott elsőként az Európa-bajnokság döntőjébe.
Gyorsan közeledik az idei labdarúgó Európa-bajnokság végkifejlete, most megmutathatja, kinek szurkol!
Gyorsan közeledik az idei labdarúgó Európa-bajnokság végkifejlete, most megmutathatja, kinek szurkol!
Lassan ismét eltelt két pihenőnap az Európa-bajnokságon, már csak a két izgalmas elődöntő és a döntő van hátra. Mi jó szokásunk szerint összegyűjtöttük a hétvégi meccsek legjeit.
Lassan ismét eltelt két pihenőnap az Európa-bajnokságon, már csak a két izgalmas elődöntő és a döntő van hátra. Mi jó szokásunk szerint összegyűjtöttük a hétvégi meccsek legjeit.
Egy szoros és egy nagyon sima mérkőzéssel zárultak az foci Európa-bajnokság negyeddöntői, Anglia takaréklángon is megnyerte az egyetlen nem a Wembley-ben játszott mérkőzését, míg Dánia egy félidő alatt elintézte a cseheket.

Spanyolország szenvedve, Olaszország a világranglista-vezetőt lefocizva jutott a legjobb négy közé a foci Európa-bajnokságon.
Spanyolország szenvedve, Olaszország a világranglista-vezetőt lefocizva jutott a legjobb négy közé a foci Európa-bajnokságon.
Ismét volt két pihenőnap az Európa-bajnokságon az egyenes kieséses szakasz első és második felvonása közt, péntektől folytatódnak az izgalmak
Ismét volt két pihenőnap az Európa-bajnokságon az egyenes kieséses szakasz első és második felvonása közt, péntektől folytatódnak az izgalmak
Úgy tűnik, néha nem számítanak a befektetett százmilliók, a pályán villogó világklasszisok. Németországot az „ősellenség”, Anglia búcsúztatta. Az ukránok meg a svédeket focizták le a gyepről.