És Nagyvárad ismét elesett: két és fél hónap után megint 3 ezrelék fölé nőtt a fertőzési arány

Ami annyit jelent, hogy várhatóan be kell zárni a vendéglátóhelyek belső tereit. És persze színházba, moziba sem lehet menni.

Hirdetés

Két és fél hónapig tartott a viszonylag jó világ Nagyváradon: miután tavaly december 28-án az októberi növekedés után beesett 3 alá az ezer főre eső koronavírus-fertőzöttek száma az előző 14 napban, a városban viszonylagos szabadság volt, hiszen kinyithattak a vendéglátóhelyek belső terei, mint ahogy a színházak és a mozik is.

Na, ennek vetett véget szerdán a járvány harmadik hulláma, amely immár Bihar megyében és a megyeszékhelyen is teljes gőzzel fejti ki áldásos tevékenységét. A szerdai adatok szerint például 24 óra alatt 177 új fertőzöttet szűrtek ki a megyében.

Ennek nyomán Nagyváradon a fertőzési ráta elérte a 3,15 ezreléket.

Ez konkrétan annyit jelent, hogy a hivatalosan 225 ezres lakosságú városban 709 aktív fertőzöttet tartanak nyilván.

A 3 ezrelék fölötti, „vörös” forgatókönyv a központi járványügyi szervek előírásai szerint azt jelenti, hogy az érintett településeken be kell zárni a vendéglátóhelyek belső tereit, mint ahogy a színházak és a mozik sem működhetnek.

Ugyanakkor a vendéglátóhelyeknek nem kell lehúzniuk a rolót, mivel a teraszok továbbra is üzemelhetnek.

Persze azok sem teljesen zártan: például azokon a teraszokon, amelyeket oly módon építettek be, hogy feltekerhető fóliafalat kaptak, meg kell nyitni legalább az egyik oldalt, hogy a levegő szabadon közlekedjen.

Ami szép időben kimondottan kellemes, de ebben a március közepi esős-hűvös időben némileg embert próbáló.

Hirdetés

Ami nem jelenti azt, hogy a teraszok nem lesznek tele.

A korlátozó intézkedések nem automatikusan lépnek életbe, azokról a megyei katasztrófavédelmi operatív törzs dönt, amelyet a prefektus vezet.

Azonban eddig egyszer sem haboztak a megszorításokról szóló döntések meghozatalával, amikor a fertőzések mértéke átlépte a megszabott határértéket.

Amúgy a Körös-parti várost csupán az országos trend érte utol, az utóbbi napokban-hetekben sorra kerültek vörös zónába a nagyobb városok.

Mindez azt jelzi, hogy a koronavírus brit variánsa nagy sebességgel terjed, és oltási kampány ide vagy oda, még néhány hónapig boldogít a járvány a hozzá tartozó korlátozó intézkedésekkel együtt.

Hirdetés