És akkor kezdődhet a románok újabb migrációja: ezúttal vissza Nyugat-Európába

A miniszterelnök legalábbis erre számít. És okkal.

Hirdetés

Nagyjából lecsengőben van azon, külföldön élő román állampolgárok hazaáramlása, akik az ott dúló koronavírus-járvány elől menekültek haza, de máris kezdődhet az újabb népvándorlás – csak éppen ellenkező irányban.

Bizonyára sokak retinájába beleégett a kép a csütörtökön a kolozsvári repülőtéren összezsúfolódott tömegről, amely chartergépekkel utazott Németországba spárgát szedni idénymunkásként.

Nos, a várakozások szerint még tízezrek csatlakozhatnak hozzájuk.

A nyugat-európai országokban ugyanis mostanában kezdődik a betakarítási idény, és ezt zömmel kelet-európai idénymunkásokkal oldották meg.

Viszont most, hogy a járvány miatt hazamenekültek, krónikus munkaerő-hiány alakult ki.

A spárga meg a paradicsom pedig csak érik, érik.

Ludovic Orban miniszterelnök csütörtökön este azt mondta: a közeljövőben 80-90 ezer román állampolgár hagyhatja el az országot, hogy akár idénymunkásként is, külföldön dolgozzon.

Az országban ugyanis máris egymillió munkavállaló munkaszerződését függesztették fel, 300 ezer embert pedig elbocsátottak a járvány miatt, úgyhogy itt nemigen találnak munkát.

Hirdetés

Ezért aztán a beszámolók szerint máris elkezdődtek a tárgyalások az érintett országok és a román illetékesek között arról, hogy a romániai idénymunkásokat biztonságos körülmények között lehessen a munkavégzés helyszínére szállítani.

A kolozsvári eset kapcsán látható, hogy ezt a román illetékesek nem igazán voltak képesek sorjamentesen megoldani, de attól még a munkaerőre szükség van, az emberek pedig dolgozni akarnak.

Legalábbis jó részük.

A román hatóságok máris jóváhagyták 15 ezer idénymunkás olaszországi munkavállalását.

Az Európai Unió ezért olyan zöldfolyosók létrehozását javasolta, amelyeken az idénymunkások szabadon és biztonságosan közlekedhetnek a tagállamok között.

Úgyhogy lehet készülni a következő tömeges vándorlásra.

Hirdetés