Erdély fővárosában sem volt egyértelmű minden ortodox pap és hívő számára, hogy csak hívek nélkül tarthatnak szertartásokat

Egy kolozsvári templomban szegték meg a kijárási korlátozásokat.

Hirdetés

Ha nem is csillagászati összegű, de mindenképpen jelzés értékű bírságot hozott az ortodox húsvéti nyúl egy kolozsvári ortodox papnak, aki a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások ellenére is megnyitotta a templom kapuit a liturgiára érkező hívek előtt.

Mint ismeretes, a hatályos rendeletek értelmében a templomokban minden vallás papjai csakis hívek nélkül tarthatnak szertartásokat.

Nos, Kolozsvárott, az Aranyszájú Szent Jánosról elnevezett Monostor negyedbeli ortodox templom papja minderről magasra tett, és pénteken este számos hívő jelenlétében zajlott a liturgia.

Az esetről videó is készült, amelyet Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egészségügyi témákkal foglalkozó képviselője tett közzé.

A politikus elmondása szerint a videót egy helybeli nőtől kapta, aki szerint a helyi rendőrség egységei is elhaladtak a templom mellett a liturgia idején, de nem avatkoztak közbe.

Állítólag a templomban a hónap eleje óta többször is tartottak szertartásokat hívek jelenlétében, ezért a képviselő feljelentést tesz a pap ellen.

Hirdetés

Az incidens nyomán aztán szombaton a rendőrség mégiscsak kiszállt a helyszínre, és kétezer lejes bírságot rótt ki a papra a hatályos rendelkezések megsértése miatt.

Ettől természetesen sem ő, sem az ortodox egyház nem megy a falnak, de legalább ennyivel jelezték, hogy azért még nekik sem szabad bármit büntetlenül megtenniük.

Legalábbis akkor, ha az ügy nyilvánosságra kerül.

Hirdetés