// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Épülhet a metró Kolozsváron, nőnek a fizetések, de nem mindenkinek, Radu Banciu megint fizethet, mint a katonatiszt

// HIRDETÉS

Nyolc év alatt kell megépülnie a kolozsvári metrónak, pénz áll a házhoz az önkormányzati vezetőknek, a sértegető újságíró pedig nem bír leállni.

Török–francia–román konzorcium építi a kolozsvári metrót

Összesen 9 064 456 067 milliárd lej (1,83 milliárd euró) plusz áfa – ennyi pénzből építik meg a Kolozsvárra tervezett metrót. Emil Boc polgármester kedden hirdette ki a földalatti vasúti projekt megvalósítására kiírt tender győztesét, a török Gülermak cég által vezetett török–francia–román cégtársulást. A metróépítésben a Gülermak cég, annak lengyelországi leányvállalata, a francia Alstom és a romániai Arcada Company vesz részt.

A tenderre két ajánlatot nyújtottak be, az elbíráláson a török vezetésű konzorcium a lehetséges 100 pontból 91,25-öt ért el úgy, hogy 5 millió lejjel alacsonyabb árat ajánlott a kolozsvári városvezetés által becsült összegnél

A kolozsvári metró 96 hónap, azaz nyolc év alatt készülne el. A 21 kilométeres vonal nyugat-kelet irányban haladna át Kolozsváron, Szászfenesről indulva átszeli a Monostori lakónegyedet, majd a városközponton keresztül a Mărăști-térig halad, ahol két ágon folytatódik: az egyik ág az Írisz-telepi ipari zóna felé, a másik ág a Györgyfalvi-negyed felé kanyarodik majd el.

A metró vonalán19 megállót építenek, a 40 szerelvény 90 másodpercenként járna.

Nő a polgármesterek, megyeitanács-elnökök és önkormányzati alkalmazottak fizetése

A parlament tavaly szeptember végén elfogadott egy törvényt, amely lehetővé teszi a polgármesterek és a megyei tanácsok elnökeinek a béremelését. A jogszabályt nem lehetett alkalmazni, mivel az ellenzéki USR az alkotmánybíróságon támadta meg, a testület azonban most úgy döntött, hogy a törvény összhangban van az alaptörvény előírásaival.

A béremelésnek egyébként a megyei tanácsi alelnökök és a helyi önkormányzati alkalmazottak is örülhetnek, mert az ő fizetésük az intézményvezetők bérének függvénye.

A fizetésemelések után a nagyvárosok polgármesterei akár bruttó 1650 lejjel többet vihetnek haza, havi béreik így elérhetik a 17 250 lejt. A kisebb városok polgármesterei maximum 1300 lejes emelésre számíthatnak (ezzel bruttó 13 800 lejre emelkedhet a fizetésük). A nagyobb községek vezetőinek fizetése a jelenlegi maximum bruttó10 500 lejről 11 500 lejre emelkedhet.

Megint megbírságolta a diszkriminációellenes tanács a notórius sértegető Radu Banciut

25 ezer lejes pénzbírságot szabott ki a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Radu Banciu televíziós újságíróra, miután nőgyűlölő kijelentéseket tett a műsorában.

A botrányos megnyilvánulásairól híres Radu Banciut évek óta rendszeresen megbírságolják, mivel nem tud leállni a nacionalista, rasszista és egyéb jellegű sértegetésekkel, amelyeket televíziós műsorokban enged meg magának. Most egy szeptemberi kijelentése miatt büntették meg, a Prima Sport adón futó Fotbal All Inclusve című műsorában szeptemberben azt mondta: az általa ismert nők 99 százaléka azt szerette volna, na néha megverik őket. A műsor után három feljelentést regisztráltak a CNCD-nél az újságíró ellen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro