Nemrég született kisbabájával és férjével együtt ünnepelte a karácsonyt Mihaela Anghel, a bukaresti Matei Balș Intézet asszisztensnője, aki az első ember volt Romániában, aki 2020 decemberében megkapta a koronavírus elleni oltást. Ennek persze önmagában nincs hírértéke sincs, az oltásellenesek gyakori tévképzete – miszerint az új oltások meddőséget okoznak – tükrében viszont érdemes kicsit utánanézni a dolgoknak.
Az elsősorban a közösségi médiában – ne kerteljünk, a Facebookon – terjedő hamis információk szerint ugyanis a korona elleni oltások megtámadják a hölgyek méhlepényét, így meddőséget okoznak. Az ehhez hasonló elméleteknek azonban az időközben elvégzett tanulmányok szerint semmi valóságalapjuk nincs. Sőt, a nőgyógyászok kimondottan ajánlják az oltás felvételét a terhez kismamáknak is, a fent említett tanulmányok ugyanis arról is beszámolnak, hogy gyakori a koraszülés az oltatlanul megfertőződött kismamák esetében.
Olvasson még:
A Digi24 által megszólaltatott nőgyógyász is a tanulmányokra, vagyis a tudományos bizonyítékokra hivatkozik, amelyek szerint az oltatlan és oltott hölgyek hasonló arányban esnek tehereb, vagyis az oltásnak semmi hatása nincs a termékenységre.
Legalábbis negatív hatása biztosan nincs. Az illető nőgyógyásznak az egyik páciense ugyanis nemrégiben azt mesélte – bizonyos termékenységgel foglalkozó csoportokban közzétett beszámolókra hivatkozva –, hogy sok, korábban terméketlennek hitt hölgy esett teherbe a korona elleni oltás után. Az összefüggés persze ebben az esetben tudományosan még nem igazolt.
Mihaela Anghel – aki rövid idővel az első vakcina felvétele után esett teherbe – egyébként azt mesélte a sajtónak, hogy a gyerekének is vannak antitestjei a vírus ellen, így az oltás mindkettőjüknek védelmet nyújtott.
A kétkedőket persze nehéz meggyőzni, de azért mégis jobb, ha a tudományosan megalapozott állításokra hagyatkozunk az oltásokkal kapcsolatban (is) az álhírek helyett.