Rájöttek volna a városházán, mekkora szamárság lenne önvezető buszokat utcára engedni Kolozsváron?

Már látszottak a kanyarban a kolozsvári önvezető buszok, majd váratlan fordulat történt.

Hirdetés

Ha már beleélte magát, hogy hamarosan sci-fibe illő módon önvezető busszal fog közlekedni Kolozsvár legendás forgalmában, akkor van egy rossz hírünk: az élményre meghatározatlan ideig még várnia kell. Az országos elektronikus közbeszerzési rendszeren (SEAP) belüli tájékoztatás szerint az idén április végén kiírt pályázatra két cég nyújtott be ajánlatot, de egyik sem üti azt a mércét, amit Emil Boc városházája elvárna.

Azt nem részletezik, hogy mi volt a gond a két ajánlattal, csak annyi tudható, hogy nem feleltek meg a követelményeknek. A berlini székhelyű, de franciaországi irodákkal is rendelkező EasyMile GmbH – ha hihetünk a honlapjukon elérhető információknak – a világ 30 országában, több mint 300 helyszínre gyártott sofőr nélküli járműveket, melyek elsősorban ipari parkokban, reptereken, gyárakban gyűjtik a kilométereket. A másik ajánlattevő a kifejezetten autonóm járművek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Navya francia-amerikai vállalkozás, mely a másik céghez hasonlóan jó hírben áll, több nemzetközi autókiállításon is elismerésben részesült technológiája.

Az önvezető buszok ötletét már a kezdetektől szkeptikusan fogadta a közvélemény. Mert az egy dolog, hogy ezek az automata járművek jól vizsgáznak különféle rendezett terepeken, ipari parkokban és gyárakban. Ámde a kolozsvári környezetben, ahol a forgalom nem csak zsúfolt, de rettentő fegyelmezetlen is, ahol naponta és hosszú időre felbontanak pár utcát, ahol egymás hegyén-hátán araszolnak a gépkocsik és a buszok, és ahol a tranzitforgalom jelentős részének is kénytelen áthaladni a városon, és ahol elektromos rollerekkel cikáznak az emberek (gyakran ketten egy rolleren) és bicikliken a futárok a járdán, az úttesten, a tilosban, néhány ilyen katalepsziásan bóklászó kis járgány perceken belül beadta volna a kulcsot.

Persze, az év elején Emil Boc szokása szerint még nagy lelkesedéssel beszélt az egyre több országban bevetett új fajta közlekedési eszközökről, büszkén hirdetve, hogy miután Kolozsvár önkormányzata az országban elsőként honosította meg az elektromos buszokat a tömegközlekedésben, szintén elsőként állíthat szolgálatba önvezető buszokat.

Hirdetés

Összesen 27,35 millió lejt (5,5 millió eurót) szántak 14 autonóm járgányra, melyek az eredeti terv szerin elsősorban az idegenforgalmi látványosságok között ingáztak volna.

A pályázatok kiértékelési határideje az elmúlt hétvégén járt le, és mivel egyetlen ajánlat sem felelt meg, az eljárást megismétlik. Már ha nem jönnek rá arra is, hogy ezt az ötletet jobb lenne hagyni csendben kimúlni.

Hirdetés