Amint azt bizonyára ön is észrevette, megint elromlott az idő.
A pénteki nap már ilyen is marad: az ország nagy részén borús, hűvös, esős idő lesz, záporokkal, zivatarokkal, sőt egyes területeken jégeső is előfordulhat.
Olvasson még:
Ez azért gond, mert helyenként rövid időn belül lezúdulhat akár 20–30, sőt kisebb területeken, különösen Dél- és Kelet-Erdélyben akár 50–70 mm eső is. Ez pedig áradásokhoz vezethet.
A tegnap este hirtelen jött esőzések már így is gondokat okoztak: Kolozsváron például több helyre is riasztották a tűzoltókat, akiknek lakóházak udvaráról, és egy építkezés helyszínéről kellett kiszivattyúzni a felgyűlt esővizet – utóbbi helyszínről azért, mert az „özönvíz” egy értékes elektromos berendezést (feltehetően egy generátort) veszélyeztetett.
Nyugaton kevesebb lesz az eső, de ott is borongós lesz az ég. A legtöbb helyen időnként a szél is megerősödik, a hőmérséklet pedig az ország szerencsésebb régióiban 14–24, a kevésbé szerencsésekben 8–17 fok között alakul.
Szombaton sem lesz sokkal jobb a helyzet, jobb időnek inkább csak Románia délkeleti részén örülhetnek az emberek, Erdélyben felhős, esős idő várható. Továbbra is hűvös idő lesz.
Vasárnap, ha lehet, még rosszabb lesz a helyzet, folytatódik a hűvös, esős, változékony időjárás, továbbra is lehet záporokra számítani, a nappali minimum 16 fok körül lesz.
Szóval megint jön egy hétvége Mordorban.