// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Egy rendőr és egy magát rendőrnek nevező meglátogatott egy prostituáltat…

// HIRDETÉS

Amikor a zsaruk nem azért toppannak be, hogy a rendet őrizzék, ráadásul csalnak is egy jót.

Egy ilyen cím láttán az ember arra gondolna, hogy valami probléma volt a helyszínen (amely nem Erdélyben történt, hanem messze, a Kárpátokon túl, Buzău városában). Ezúttal azonban semmiféle hivatalos ügyről nem beszélhetünk. A két pali szórakozni ment az illető hölgyhöz.

Na és itt kezdődtek a problémák. Hogy a magánéletében ki mit tesz, az magánügy, amíg a törvény nem sérül. No de a mi rendőrünk egyenruhában masírozott a szolgáltatóhoz. Ami viszont nem épp törvényszerű, tekintettel a mundér becsületére. Ráadásul a kíséretében masírozó másik férfi szintén kijelentette magáról, hogy rendőr, pedig nem az.

És ha azt hiszik, hogy ezzel vége a kihágásoknak, tévednek. A légyott után a két úr (a rendőr és az magát rendőrnek nevező) angolosan akart távozni. Értsd, nem kívántak fizetni a szolgáltatásért. Mire a hölgy azonnal tárcsázta a 112-es sürgősségi számot. Értik, a rendőrséget riasztotta, a rendőrség ellen. Persze, közben – a biztonság kedvéért – két barátját is odahívta, ami bőven érthető, tekintettel arra, hogy épp egy hatósági közeg próbálta átvágni. A barátok és a két facér díszpinty közt természetesen kitört a békének nem nevezhető állapot.

Közben szerencsére megérkeztek a munkájukat végző egyenruhások is. Akik többek közt pár tesztet is elvégeztettek a kalandos kedvű kollégával. És tessék, kiderült, hogy a közeg kábítószert is fogyasztott.

A suttyó zsaru két ajándékot is kapott: egyrészt bűnvádi eljárás indult ellene, többek közt hivatali helyzettel való visszaélés ügyében. Másrészt belső vizsgálat főszereplője is lett, fegyelmi vétség okán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak
Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro