Számszerűsítették, hogyan telt az elmúlt tíz hónap azokban a családokban, ahol problémák vannak.
Amióta a koronavírus-járvány életünk részévé vált, a társadalomtudósok már többször felhívták a figyelmet arra, hogy mennyire nehéz helyzetben vannak azok, akik úgy kényszerülnek még több időt eltölteni otthon, hogy nem érzik magukat biztonságban egy-egy családtagjuk közelében. Eddig sem volt kérdés, hogy a bezártság és a megfertőződés félelme miatt megváltozott mentális állapot hatással lehet a családon belüli problémák elmélyülésére – ezt most részben a hivatalos adatok is alátámasztják.
a korábbi év hasonló időszakához képest, a családon belüli erőszak száma viszont hozzávetőlegesen ugyanazon a szinten maradt, mint 2019-ben. Ez utóbbi egy jó hír. A 7112 ideiglenes távoltartási rendeletből 7016-ot az áldozat kérte, 60 esetben más személy, 31 esetben valamelyik illetékes hatóság vagy intézmény, továbbá 5 esetben egy-egy ezzel foglalkozó civil szervezet. A rendeletet 402 esetben szegték meg, 18,2%-kal kevesebbszer, mint a tavaly.
A bíróság által kiállított távoltartási végzések száma 5,5%-kal nőtt, így immár megközelíti a hétezret. Ennek mintegy fele a korábbi rendőrségi rendeletet erősítette meg. Mint ismeretes, a 2018-tól érvényes új jogszabályok szerint még a bírói végzések előtt a rendőrök azonnali hatállyal elrendelhetik a bántalmazó kitiltását a családi fészekből, ha úgy vélik, hogy az áldozat testi épsége veszélyben van, vagy sérülhet a szabadsága.
a végzések 9,2%-át fenyegetés miatt kérték, ugyanakkor a család elhagyásának mértéke 13,8%-os volt. A végzést indokolttá tevő események 80%-a az áldozat és az elkövető közös otthonában történt.
Azon túl, hogy hivatalosan nem nőtt a családon belüli erőszak még pozitív hír, hogy 18%-kal csökkent a kiskorúakat érintő bántalmazások száma, és 30%-kal kevesebbszer volt kiskorú az agresszor. Persze, mint tudjuk, a számok nem feltétlenül fedik a valóságot, csupán
Amennyiben bárki veszélyben érzi magát, annak idején itt foglaltuk össze, mi a teendő, ha segítséget szeretnénk kérni.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.