Egy kisvendéglő majdnem két hétig főzne annyi ételből, amennyit egy Hargita megyei nő akart felvinni a repülőre

A kolozsvári repülőtéren tűnt fel a biztonságiaknak, hogy némileg túlzásba vitte a csomagolást.

Hirdetés

Nem aprózta el a hazai ízek után vágyakozó rokonok kiszolgálását egy nő, aki étellel csurig pakolt bőrönddel akart visszatérni a napfényes Itáliában élő családjához Erdélyből.

A hírek szerint a Hargita megyéből családjával együtt mintegy 2 éve Bergamóba költözött román nő az ortodox húsvétra tért haza.

A néhány napos látogatást pedig többek között arra használta ki, hogy feltöltse a készleteket hazai ételekkel, amelyeket gasztroszuvenírként el akart vinni a családjának.

El is jutott a kolozsvári repülőtérre, ahol a hétvégén a biztonsági illetékesek állították meg.

Elhűlve konstatálták ugyanis, hogy a nő bőröndjében 42 kilogrammnyi élelmiszer lapul – ezzel a csomag súlya pontosan 12 kilóval haladta meg a megengedett értékhatárt.

A bőrönd bárányhúst, töltött bárányt, szalonnát, sertéshúst és babot tartalmazott, akkora mennyiségben, hogy az már egy kisvendéglőnek is elég lenne egy-két hétre.

Hirdetés

A hatályos jogszabályok ugyan lehetővé teszik, hogy ételt vigyünk fel a repülőre, de azt csakis a csomagtérben lehet elhelyezni, és természetesen ebben az esetben is be kell tartani a súlyhatárt.

Erre kényszerítették a nőt is: a megengedett határ fölötti élelmiszerről fájó szívvel le kellett mondania.

Arról nem érkezett hír, mi lett az étel sorsa.

A hatóságok szerint egyébként nagyon gyakori, hogy a hazalátogató, külföldön élő romániaiak, illetve a hozzájuk utazó itt élő rokonok jókora mennyiségű hazai élelmiszert visznek fel a repülőre, de ekkora mennyiséget azért még nemigen próbáltak meg megröptetni.

Hirdetés