Minden idők egyik legőszintébb, legrealistább kijelentését tette Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, Románia képviselője az Egészségügyi Világszervezetnél annak kapcsán, hogy kiderült: Romániában kimagaslik a koronavírus szövődményeiben elhalálozottak aránya az Európai unió többi országához képest.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) felmérése szerint ugyanis Románia áll az élen az elhalálozások tekintetében: százezer főre 3 haláleset jut, ami durva.
Olvasson még:
Egyrészt azért, mert a tanulmány ugyan az elmúlt két hétre vonatkozik, de Románia már másfél hónapja tartja az első helyet, másrészt azért, mert a második helyezett Bulgáriában ez az arány csupán 1,5 fő.
Az orvos szerint ez azt jelzi, hogy Romániában vélhetően az átlagosnál többen fertőződnek meg a betegség súlyos formájára hajlamos krónikus betegek közül.
És akkor következzék a mondat, amely olyan jól leírja a romániai helyzetet. Rafila elmagyarázta, hogy ez a mutató azt jelzi, milyen mértékben képes egy EU-tagállam egészségügyi rendszere megbirkózni a súlyos koronavírusos esetekkel.
„Képesek vagyunk kezelni ezeket a pácienseket, csak sikertelenül” – hangzott el az egészségügyi szakember aranyköpése.
Aki amúgy azt is elárulta, hogy fogalma sincs, miért van így, talán tényleg azért, mert Romániában nagyobb a krónikus betegek aránya fertőzöttek között, vagy azért, mert egyes kórházak nem képesek minden beteget egyformán ellátni.
Minden esetre a romániai valóság ismeretében kijelenthető, hogy a zseniális megállapítás nem csupán az egészségügyre, hanem bármely más ágazatra alkalmazható.