// 2026. április 6., hétfő // Vilmos, Bíborka

Minisztérium: ne rögzítse senki az online órákat! Diákok: a minisztérium foglalkozzon a fontos dolgokkal!

// HIRDETÉS

Eddig sem volt leányálom az online oktatás, de most fokoznák a bürokráciát.

Ha már segíteni nem tud az online oktatás hatékonyabbá tételében, legalább látszattevékenységgel növelné a bürokráciát az oktatási minisztérium: nyilatkozat aláírására kötelezné a szülőket, a tanárokat és a diákokat is, amelyben azok törvény előtti felelősségük ismeretében kijelentik, hogy az érintett felek beleegyezése nélkül nem rögzítik az online órákat.

A minisztérium indoklása szerint a cél a pedagógusok és a diákok személyiségi jogainak védelme.

A nyilatkozatban a Btk. 326. cikkelyére hivatkoznak, amely három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a hamisan nyilatkozókat.

A minisztérium döntésének előzményeként a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) felhívással fordult a kormányhoz, többek között azt kérve, hogy módosítsa a hatályos jogszabályokat, és tegye lehetővé azon szülők és diákok megbüntetését, akik rontják a pedagógusok imázsát azzal, hogy „trükközött” filmeket és fényképeket töltenek fel az órákról.

Az Országos Diáktanács viszont határozottan nem úgy látja, hogy ezek lennének a legfőbb prioritások az oktatásban így a járvány idején.

A diákképviselet illetékeseinél annyira kiverte a biztosítékot a minisztériumi kezdeményezés, hogy dörgedelmes hangvételű közleményben reagáltak rá.

A szervezet szerint nem feltétlenül ennek kellene prioritásnak számítani a tárca számára abban a helyzetben, amikor egyre több iskolában térnek át az online oktatásra, anélkül, hogy adott lenne az ehhez szükséges infrastruktúra.

A tanács szerint a nyilatkozatok már csak azért is fölöslegesek, mert az abban említett oktatási minisztériumi rendelet, oktatási törvény és a büntető törvénykönyv előírásai anélkül is érvényesek mindenkire, hogy ezt külön nyilatkozatban el kellene ismernie.

Ezért aztán a nyilatkozatok elvetését követelik.

Ugyanakkor figyelmeztetik a minisztériumot: jobban tenné, ha a tanfelügyelőségek bevonásával jobban a körmére nézne az online oktatásnak, egyes tanárok ugyanis nem nagyon tartják meg az óráikat.

Nehéz nem igazat adni nekik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn
Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.
Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben
Székelyhon

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben

Húsvétvasárnap reggel az ételszentelés szertartása kerül középpontba, ezt a hagyományt pedig Csíkszeredában több ezren éltetik. A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését Csíkszereda központjában tartják, és ez idén sincs másként.

// még több főtér.ro