// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

Csöndesen, de nem teljesen váratlanul: megszűnt Szatmár utolsó magyar nyelvű napilapja

// HIRDETÉS

A Szatmári Friss Újság harminchárom évfolyam alatt túlélt minden tulajdonváltást, a jelenlegi kihívásokkal viszont már nem tud megbirkózni – főleg, ha nem mutatkozik szándék a megmentésére.

Leáldozott a nyomtatott sajtónak Szatmár megyében, szeptember elsejétől hiába várják az előfizetők a Szatmári Friss Újság (továbbiakban SZFÚ) terjesztőjét, a kiadó hirtelennek tűnő döntése értelmében a lap nem jelenik meg többé nyomtatásban. Persze, sejteni lehetett, hogy egyszer ez a nap is eljön, hiszen a mostani kényes gazdasági helyzetben elég egy apró változás, ami növeli az előállítási költségeket, és borul minden a nyomtatott sajtóban.

A napi ötezres példányszámban megjelenő SZFÚ-nak az adta a végső lökést, hogy bezárt a debreceni nyomda, ahol eddig nyomtatták a lapot, miközben a nemcsak a nyomdai költségek, hanem az általános gazdasági helyzet, a háború, a papírár-emelkedés is szorongatta már egy ideje a kiadóvállalatot.

A SZFÚ megszűnése tehát már egy jó ideje benne volt a levegőben, ahogy annak idején, 2014-ben a Szatmári Magyar Hírlap eltűnése sem volt teljesen váratlan. Az újságírókat, szerkesztőket, szerkesztőségi munkaközösségeket ugyanúgy magukra hagyták akkor is, és most is, alkalmatlan emberekre bízva a sorsfordítás végül elmulasztott lehetőségét.

Mivel a lap utolsó tulajdonosa Turos Lóránd RMDSZ-es szenátor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), tőle szokatlan hangvételű állásfoglalásban a politikumot is felelőssé teszi a lap megszűnéséért, melyet úgy ítél meg, mint a közösség kudarca, az érdekvédelem szégyene. „Ez nem Szatmár megyei ügy, messze túlmutat a megye határain, s arra figyelmeztet, mennyire nem vagyunk felkészülve egy ilyen helyzet kezelésére” – fogalmaznak.

És mit mond számunkra Szatmár megye utolsó napilapjának megszűnése? Rendkívül nyomasztó végignézni újra és újra, ahogy egyre fogy a levegő a nyomtatott sajtóban. Bár a Szatmári Friss Újság hírportálként folytathatja tovább, tehát nem szűnt meg véglegesen, mégiscsak pont került a Szatmár megyei nyomtatott sajtó történetének végére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro