Csak a szerencsén múlt, hogy nem gázoltak halálra a járdán egy temesvári nagymamát és az unokáját (VIDEÓval)

A sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett.

Hirdetés

Centiken, sőt millimétereken múlt az élete annak a 66 éves asszonynak és mindössze ötéves unokájának, akik egy temesvári pékség portékái közül válogattak a kirakat előtt, amikor egy kisodródott autó csapódott közéjük. Az autó 22 éves sofőrje az útkereszteződésben elvesztette uralmát a jármű felett, amely magával sodorta a két gyanútlan járókelőt, és a falnak, majd egy betonoszlopnak csapódott.

A most nyilvánosságra került videón látszik, hogy a kislány szerencséje egyértelműen az volt, hogy az oszlop végül megállította az autót.

Az idős nőt és a gyereket is kórházba szállították, de csodával határos módon mindketten megúszták a balesetet komolyabb sérülések nélkül.

A héten ez már a második olyan videó, amely „szerencsés kimenetelű” balesetet rögzít: szerdán egy Suceava megyei biztonsági kamera felvételei kerültek elő, amely egy BMW és egy fával megrakott lovasszekér „viharos találkozását” mutatja be.

Hirdetés

A mostani esetről készült felvételt itt nézheti meg:

Hirdetés