Bírják még szusszal? Lehet készülődni a 8. Vásárhelyi Forgatagra!

A hivatalosan pénteken kezdődő rendezvénysorozat valójában már csütörtökön elrajtol. A rossz hír az, hogy a Piramis koncert végül elmarad, de még így is lehet válogatni több mint 170 programpont közül.

Hirdetés

Hivatalosan pénteken kezdődik a 8. Vásárhelyi Forgatag, de csütörtökön már programokkal várja az érdeklődőket a Teleki Téka, ráadásul a Bekecs Néptáncszínház előadását is holnapra időzítették a szervezők a Kultúrpalotában.

Ez a jobbik hír, a rosszabb viszont az, hogy

a Piramis koncert végül egészségügyi okokból elmarad,

így a Színház téren szombaton a Transylvanian Symphonic Tales indítja a bulisorozatot: Koszika és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fog közösen zenélni, utánuk pedig a kolozsvári
Nightlosers lép színpadra.

Vasárnap a Teddy Queen és a magyarországi Kowalsky meg a Vega koncertjére várják a forgatagozókat. Az új helyszínen, a Várszínpadon pénteken gyerekeknek zenél Póra Zoli és a Stone Hill, vasárnap pedig Luiza Zan és a Jazzpar Trió muzsikál ugyanott.

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány négynapos programot kínál a résztvevőknek:

Hirdetés

többek közt kézműves foglalkozásokat, kiállításokat, koncerteket, táncházat „kínálnak”, de hivatásos néptáncegyüttesek is fellépnek a programjaik keretében.

Ez persze nem minden, a Vásárhelyi Forgatag több mint 170 programponttal jelentkezik idén – itt érdemes szétnézni –, a szabályokról, illetve a regisztrációs lehetőségről pedig itt és itt érdemes tájékozódni.

Hirdetés