Sajátos járulékos áldozatot követelt Romániában az Ukrajna elleni orosz invázió: a politikai élet 2020 óta töretlenül növekvő népszerűségű állócsillaga, a Románok Egységéért Szövetség (AUR) hosszas emelkedés után szép ívben zuhanni kezdett.
Az INSCOP közvélemény-kutató a pártok háború kitörése utáni népszerűségét vette górcső alá, és érdekes mozgások figyelhetők meg: miközben a hosszú ideje élen álló Szociáldemokrata Párt (PSD) első helyét egyelőre nem veszélyeztetik a többiek, támogatottsága azért némileg csökkent, miközben a Nemzeti Liberális Párt (PNL), amellyel egy ideje koalícióban kormányoz, elkezdett felfelé kúszni.
Olvasson még:
A PSD támogatottsága hangyányit csökkent február óta: míg akkor 32,7 volt, most 32 százalékos, vagyis azért annyira nincs oka az aggodalomra.
A PNL illetékesei viszont elkezdhetik behűteni a pezsgőt, mert az elmúlt év politikai botrányai miatti hosszas zuhanás után most nem hogy megtorpant a párt népszerűség-csökkenése, hanem alaposan megfordult a trend: míg februárban még 16,6 százaléknyian szavaztak volna rájuk, támogatottságuk most 19,9 százalékos.
Az AUR-nál viszont okkal felhősödnek el a homlokok, hiszen a párt meglepetésszerű, 2020-as parlamentbe jutása óta népszerűsége folyamatosan növekedett, és az akkori 9 százalékról februárra már 22,4 százalékra kúszott fel.
Most viszont a növekedés megtorpant, sőt jókora fordulat állt be:
ma már csak 18,9 százaléknyian szavaznának a szélsőséges pártra.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), amely a tavalyi év elején még kormánypárt volt, de az év vége már ellenzékben találta, nagyjából stagnál: februárban még 10,3 százalékos volt a támogatottsága, ami most felment 10,8-ra.
A PSD-vel és a PNL-lel koalícióban kormányzó RMDSZ támogatottsága nem szerepel a felmérésben.
Az INSCOP illetékesei amúgy a PNL népszerűségének növekedését azzal magyarázzák, hogy a háború kezdete óta Klaus Iohannis államfő és Nicolae Ciucă miniszterelnök sokkal láthatóbbá vált, rengeteget szerepelnek a nyilvánosság előtt, és a romániai polgárom által hiteles intézménynek tartott NATO és EU népszerűsége is átsugárzott rájuk.
Az AUR zuhanását viszont egyrészt annak tudják be, hogy a háború kezdete óta eltűnt a közbeszédből a párt egyik legfőbb témájának számító koronavírus-járvány, ezért maga a párt is keveset szerepelt a nyilvánosság előtt.
Ráadásul a közvélemény jelentős része oroszbarátnak tartja,
így a jelenlegi orosz agresszió minden negatív vonzata lecsapódik rá.
A felmérést március 2. és 7. között készítették 1077 fős mintán, a hibahatár 3 százalékos.
You must be logged in to post a comment.