Baseballütőkkel estek egymásnak egy parkolóhely miatt, dupla kiütés lett a vége

Aztán jöttek a csendőrök, majd a mentősök és lezárták a küzdelmet.

Hirdetés

Egy tömbház előtti parkolási vita egészen odáig fajult szerdán délután, hogy a két kakaskodó sofőr elővarázsolt egy-egy baseballütőt az autóból, majd ütlegelni kezdték egymást, mint egy 90-es évekbeli videojátékban.

Az egyik baseballütősnek még szurkolói is akadtak: a szülei is a helyszínen tartózkodtak, s hogy biztosak legyenek a családtag győzelmében, tökmagolás helyett inkább ők is beszálltak a csatába.

A nagy galaci parkolási küzdelmet végül a csendőrök zárták le, s annyi biztos, hogy mindkét sofőrt a kórházba kellett szállítani, közben bűnvádi eljárás is indult ellenük. A küzdelem tehát dupla kiütéssel végződött – nevezzük döntetlennek –, így a rendőrségi közleményből az sem derült ki, hogy végül az érintettek közül ki tudta elfoglalni azt a fránya parkolóhelyet.

Hirdetés