// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Azért ez sem semmi: háromszor sikerült egy férfinak megszöknie a karanténből

// HIRDETÉS

Szép teljesítmény.

Szinte már Houdinivel egy lapon emlegethető szabadulóművésszé tett a koronavírus-járvány egy 28 éves Szilágy megyei férfit, aki olyannyira magasról tett a külföldről hazatértekre vonatkozó karantén-előírásokra, hogy háromszor is meglógott az elkülönítésből.

A férfi még március 18-án tért vissza Nagy-Britanniából, és ahogy ilyenkor szokás volt, házi karanténba került.

Azonban nem tartotta be a szabályokat. A rendőrök március 27-én Zilah központjában bukkantak rá, ezért büntetésként tizennégy napra hatósági karanténba zárták.

Itt már egy nap kellett ahhoz, hogy megpattanjon: március 28-án búcsút intett a karanténnak.

A rendőrség most is gyorsan lépett – még aznap fülön csípték egy zilahi lakásban –, és újabb tizennégy napos karanténba helyezték, amelynek április 11-én kellett lejárnia.

Itt már tovább bírta, és úgy tűnt, minden rendben is lesz – erre érthetetlen módon, csupán egy nappal a karantén letelte előtt ismét nyúlcipőt húzott.

A menetrendszerű szökés után a rendőrség ismét menetrendszerűen elkapta – ezúttal egy benzinkútnál –, ám most súlyosabb következményekkel kell szembe néznie.

Hétfőn őrizetbe vették, és bűnvádi eljárás indult ellene járvány leküzdésének kétrendbeli meghiúsítása miatt.

Úgyhogy előfordulhat, hogy hamarosan olyan helyre kerül, ahonnan nehezebb lesz megszökni.

Azért persze az a kérdés is fölmerül, hogy milyen hatékonyan őrzik az illetékes hatóságok a karanténhelyszíneket, ha onnan kétszer is csak úgy ki lehetett sétálni?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

// még több főtér.ro